7 FONTOS KÉRDÉS,
amelyeket
a fiatalok
gyakran
feltesznek

Paul J. Levin

1. KICSODA ISTEN?

Isten a mennyben él. Mindennek teremtője,
Ő teremtette a földet, a csillagokat, az állato-
kat, az embert, és mindent tud. Isten jó.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az
ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őben-
ne, el ne vesszen, hanem örök élete le-
gyen"
János 3,16.

2. KICSODA JÉZUS?

Jézus Isten Fia. Sohasem követett el bűnt. A 
mennyben lakott, de lejött a földre. Jézus
szeret téged és azt akarja, hogy te is a
mennybe juss, mert nem akarja, hogy a po-
kolba kerülj. Azért halt meg a kereszten,
hogy elvegye a bűneidet. Eltemették, majd
három nap múlva feltámadt a sírból és visz-
szament a mennybe, ahol ma is él.

3. HONNAN JÖTTÜNK?

Minden embert Isten teremtett. Az első férfit
és nőt Ádámnak és Évának nevezte el. Isten
a barátjuk volt, és egy csodálatos kertet, az
Éden kertjét adta nekik lakóhelyül.

Mindent és mindenkit Isten teremtett ezen a
világon. Téged is Ő teremtett.

„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és
a földet" 1 Mózes 1,1.

4. KICSODA AZ ÖRDÖG?

Az ördög angyal volt, aki fellázadt Isten el-
len. Gyűlölte Istent és a hatalmára vágyott. 
Ez bűn volt. Isten megmondta neki, hogy 
többé nem lehet az Ő angyala. Az ördög Is-
ten és a teremtményeinek az ellensége lett.

5. MI A BŰN?

Bűn az Istentől elszakadt állapotunk, de az 
is, ha rosszat teszünk, mondunk vagy gon- 
dolunk. Az ördög mindig megpróbál rosszra 
csábítani. Isten ellenségeivé lettünk.
 
Történelmünk kezdetén az ördög odament 
Évához az Éden kertjében és azt mondta 
neki, hogy ehet annak a fának a gyümölcsé- 
ből, amiről pedig Isten azt mondta, hogy ne 
egyen. Az ördög hazudott. „Nem fogsz 
meghalni, ha eszel a gyümölcsből!" - biztat- 
ta Évát. De ő megkóstolta és Ádámnak is 
adott belőle. Utána mindenki vétkezett. Te is. 
"Mindenki vétkezett." Róma 3,23

6. MI TÖRTÉNIK VELÜNK A HALÁL UTÁN?

Istennek meg kell büntetnie a bűnt. Könyvé-
ben, a Bibliában megmondja, mi a bűn 
büntetése: „A bűn zsoldja (fizetése) a halál"
Róm 6,23. Aki vétkezett, halála után a po-
kolba kerül, ahol szomorúság, szenvedés 
vár minden meg nem tért bűnösre. 

De ha kéred az Úr Jézust, hogy bocsásson 
meg, az Úr Jézus a mennyországba visz. A 
mennyország csodálatos hely, ahol nincs 
szenvedés, sem szomorúság, sem halál, 
csak boldogság.

„Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül"
Róm 10,13.

7. Hogyan juthatsz a mennybe?

Jézus azt mondta, el kell hinned: Ő azért halt
meg és támadt fel, hogy elvegye a bűneidet.
Fogadd be szívedbe a Megváltót. Ha befo-
gadod, megbocsát és megtisztít a bűntől, és
halálod után a mennybe visz.

„Akik pedig befogadták, azokat felhatal- 
mazta arra, hogy Isten gyermekeivé legye- 
nek" János 1,12.          

Az Úr Jézushoz így imádkozhatsz:

„Drága Úr Jézus, szeretlek Köszönöm ne-
ked, hogy értem haltál meg a kereszten. Tu-
dom, hogy ma is élsz a mennyben. Most be-
fogadlak szívembe mint Megváltómat Köszö-
nöm, hogy megbocsátod a bűneimet. Ámen."

Ha behívtad Jézust a szívedbe, írd meg ne-
künk a nevedet és a pontos címedet (nyom-
tatott betűkkel), mert szeretnénk neked ol-
vasnivalót küldeni.

.......................................................

.......................................................

BIBLE TRACTS, INC.
PO Box 588, Normal, IL 61761-0588

70HU

[ Christian Helps Ministry (USA) ] [ Christian Home Bible Course ]