János 1 

    Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala 
    az Istennél, és Isten vala az Íge. 
  2 Ez kezdetben az Istennél vala. 
  3 Minden ‹ általa lett és nála nélkűl 
    semmi sem lett, a mi lett. 
  4 Š benne vala az élet, és az élet vala 
    az emberek világossága; 
  5 És a világosság a sötétségben fény-
    lik, de a sötétség nem fogadta be azt. 
  6 Vala egy Istent‹l küldött ember, ki-
    nek neve János. 
  7 Ez jött tanúbizonyságul, hogy bi-
    zonyságot tegyen a világosságról, hogy 
    mindenki higyjen ‹ általa. 
  8 Nem ‹ vala a világosság, hanem jött, 
    hogy bizonyságot tegyen a világosság-
    ról. 
  9 Az igazi világosság eljött volt már 
    a világba, a mely megvilágosít minden 
    embert. 
 10 A világban volt és a világ általa 
    lett, de a világ nem ismerte meg ‹t. 
 11 Az övéi közé jöve, és az övéi nem 
    fogadák be ‹t. 
 12 Valakik pedig befogadák ‹t, ha-
    talmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá 
    legyenek, azoknak, a kik az ‹ nevében 
    hisznek; 
 13 A kik nem vérb‹l, sem a testnek 
    akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, 
    hanem Istent‹l születtek. 

 14 És az Íge testté lett és lakozék mi 
    közöttünk (és láttuk az ‹ dics‹ségét, 
    mint az Atya egyszülöttjének dics‹sé-
    gét), a ki teljes vala kegyelemmel és 
    igazsággal. 
 15 János bizonyságot tett ‹ róla, és 
    kiáltott, mondván: Ez vala, a kir‹l mon-
    dám: A ki utánam j‹, el‹ttem lett, mert 
    el‹bb volt nálamnál. 
 16 És az ‹ teljességéb‹l vettünk mind-
    nyájan, kegyelmet is kegyelemért. 
 17 Mert a törvény Mózes által adatott, 
    a kegyelem pedig és az igazság Jézus 
    Krisztus által lett. 
 18 Az Istent soha senki nem látta; az 
    egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében 
    van, az jelentette ki ‹t. 
 19 És ez a János bizonyságtétele, 
    a mikor a zsidók papokat és Lévitákat 
    küldöttek Jeruzsálemb‹l, hogy megkér-
    dezzék ‹t: Kicsoda vagy te? 
 20 És megvallá és nem tagadá; és 
    megvallá, hogy: Nem én vagyok a 
    Krisztus. 
 21 És kérdezék ‹t: Micsoda tehát? 
    Illyés vagy-é te? És monda: Nem vagyok. 
    A próféta vagy-é te? És ‹ felele: Nem. 
 22 Mondának azért néki: Kicsoda vagy? 
    Hogy megfelelhessünk azoknak, a kik 
    minket elküldöttek: Mit mondasz magad 
    fel‹l? 
 23 Monda: Én kiáltó szó vagyok a 
    pusztában. Egyengessétek az Úrnak út-
    ját, a mint megmondotta Ésaiás próféta. 

 24 És a küldöttek a farizeusok közűl 
    valók voltak; 
 25 És megkérdék ‹t és mondának néki: 
    Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy 
    a Krisztus, sem Illyés, sem a próféta? 
 26 Felele nékik János, mondván: Én 
    vízzel keresztelek; de köztetek van, 
    a kit ti nem ismertek. 
 27 Š az, a ki utánam j‹, a ki el‹ttem 
    lett, a kinek én nem vagyok méltó, 
    hogy saruja szíjját megoldjam. 
 28 Ezek Béthabarában lettek, a Jor-
    dánon túl, a hol János keresztel vala. 
 29 Másnap látá János Jézust ‹ hozzá 
    menni, és monda: Ímé az Istennek ama 
    báránya, a ki elveszi a világ bűneit! 
 30 Ez az, a kir‹l én ezt mondám: Én 
    utánam j‹ egy férfiú, a ki el‹ttem lett, 
    mert el‹bb volt nálamnál. 
 31 És én nem ismertem ‹t; de hogy 
    megjelentessék Izráelnek, azért jöttem 
    én, a ki vízzel keresztelek. 
 32 És bizonyságot t‹n János, mond-
    ván: Láttam a Lelket leszállani az égb‹l, 
    mint egy galambot; és megnyugovék 
    ‹ rajta. 
 33 És én nem ismertem ‹t; de a ki 
    elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, 
    az mondá nékem: A kire látod a Lelket 
    leszállani és rajta megnyugodni, az az, 
    a ki keresztel Szent Lélekkel. 
 34 És én láttam, és bizonyságot tettem, 
    hogy ez az Isten Fia. 
 35 Másnap ismét ott állt vala János és 
    kett‹ az ‹ tanítványai közűl; 
 36 És ránézvén Jézusra, a mint ott jár va-
    la, monda: Ímé az Isten Báránya! 
 37 És hallá ‹t a két tanítvány, a mint 
    szól vala, és követék Jézust. 
 38 Jézus pedig hátrafordulván és lát-
    ván, hogy követik azok, monda nékik: 
 39 Mit kerestek? Azok pedig mondá-
    nak néki: Rabbi, (a mi megmagyarázva 
    azt teszi: Mester) hol lakol? 
 40 Monda nékik: J‹jetek és lássátok 
    meg. Elmenének és megláták, hol lakik; 
    és nála maradának azon a napon: vala 
    pedig körűlbel‹l tíz óra. 
 41 A kett‹ közűl, a kik Jánostól ezt 
    hallották és ‹t követték vala, András 
    volt az egyik, a Simon Péter testvére. 
 42 Találkozék ez el‹ször a maga test-
    vérével, Simonnal, és monda néki: Meg-
    találtuk a Messiást (a mi megmagyarázva 
    azt teszi: Krisztus); 

 43 És vezeté ‹t Jézushoz. Jézus pedig 
    reá tekintvén, monda: Te Simon vagy, 
    a Jóna fia; te Kéfásnak fogsz hivatni 
    (a mi megmagyarázva: K‹szikla). 
 44 A következ‹ napon Galileába akart 
    menni Jézus; és találkozék Fileppel, és 
    monda néki: Kövess engem! 
 45 Filep pedig Bethsaidából, az And-
    rás és Péter városából való volt. 
 46 Találkozék Filep Nátánaellel, és 
    monda néki: A ki fel‹l írt Mózes a tör-
    vényben, és a próféták, megtaláltuk a 
    názáreti Jézust, Józsefnek fiát. 
 47 És monda néki Nátánael: Názáret-
    b‹l támadhat-é valami jó? Monda néki 
    Filep: Jer és lásd meg! 
 48 Látá Jézus Nátánaelt ‹ hozzá menni, 
    és monda ‹ fel‹le: Ímé egy igazán Iz-
    ráelita, a kiben hamisság nincsen. 
 49 Monda néki Nátánael: Honnan is-
    mersz engem? Felele Jézus és monda 
    néki: Miel‹tt hítt téged Filep, láttalak 
    téged, a mint a fügefa alatt voltál. 
 50 Felele Nátánael és monda néki: 
    Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az 
    Izráel Királya! 
 51 Felele Jézus és monda néki: Hogy 
    azt mondám néked: láttalak a fügefa 
    alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd 
    ezeknél. 
 52 És monda néki: Bizony, bizony 
    mondom néktek: Mostantól fogva meg-
    látjátok a megnyilt eget, és az Isten 
    angyalait, a mint felszállnak és leszáll-
    nak az ember Fiára. 

    János 2 

    És harmadnapon menyegz‹ l‹n a gali-
    leai Kánában; és ott volt a Jézus anyja; 
  2 És Jézus is meghivaték az ‹ tanít-
    ványaival együtt a menyegz‹be. 
  3 És elfogyván a bor, a Jézus anyja 
    monda néki: Nincs boruk. 
  4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem 
    te hozzád, oh asszony? Nem jött még 
    el az én órám. 
  5 Mond az ‹ anyja a szolgáknak: Vala-
    mit mond néktek, megtegyétek. 
  6 Vala pedig ott hat k‹veder elhelyez-
    
    ve a zsidók tisztálkodási módja szerint, 
    melyek közűl egybe-egybe két-három 
    métréta fér vala. 
  7 Monda nékik Jézus: Töltsétek meg 
    a vedreket vízzel. És megtölték azokat 
    színig. 
  8 És monda nékik: Most merítsetek, 
    és vigyetek a násznagynak. És vittek. 
  9 A mint pedig megízlelé a násznagy 
    a borrá lett vizet, és nem tudja vala, 
    honnét van, (de a szolgák tudták, a kik 
    a vizet merítik vala), szólítá a násznagy 
    a v‹legényt, 
 10 És monda néki: Minden ember a jó 
    bort adja fel el‹ször, és mikor megitta-
    sodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort 
    ekkorra tartottad.
 11 Ezt az els‹ jelt a galileai Kánában 
    tevé Jézus, és megmutatá az ‹ dics‹sé-
    gét; és hivének benne az ‹ tanítványai. 
 12 Azután leméne Kapernaumba, ‹ és 
    az ‹ anyja és a testvérei és tanítványai: 
    és ott maradának néhány napig, 
 13 Mert közel vala a zsidók husvétja, 
    és felméne Jézus Jeruzsálembe. 
 14 És ott találá a templomban az ökrök, 
    juhok és galambok árusait és a pénz-
    váltókat, a mint ülnek vala: 
 15 És kötélb‹l ostort csinálván, kiűzé 
    mindnyájokat a templomból, az ökröket 
    is, a juhokat is; és a pénzváltók pénzét 
    kitölté, az asztalokat pedig feldönté; 
 16 És a galambárusoknak monda: Hord-
    játok el ezeket innen; ne tegyétek az én 
    Atyám házát kalmárság házává. 
 17 Megemlékezének pedig az ‹ tanít-
    ványai, hogy meg van írva: A te házad-
    hoz való félt‹ szeretet emészt engem. 
 18 Felelének azért a zsidók és mon-
    dának néki: Micsoda jelt mutatsz né-
    künk, hogy ezeket cselekszed? 
 19 Felele Jézus és monda nékik: Ront-
    sátok le e templomot, és három nap 
    alatt megépítem azt. 
 20 Mondának azért a zsidók: Negyven-
    hat esztendeig épült ez a templom, és te 
    három nap alatt megépíted azt? 
 21 Š pedig az ‹ testének templomáról 
    szól vala. 
 22 Mikor azért feltámadt a halálból, 
    megemlékezének az ‹ tanítványai, hogy 
    ezt mondta; és hivének az írásnak, és a 
    beszédnek, a melyet Jézus mondott vala. 
 23 A mint pedig Jeruzsálemben vala 
    
    husvétkor az ünnepen, sokan hivének az 
    ‹ nevében, látván az ‹ jeleit, a melyeket 
    cselekszik vala. 
 24 Maga azonban Jézus nem bízza 
    vala magát reájok, a miatt, hogy ‹ is-
    meré mindnyájokat, 
 25 És mivelhogy nem szorult rá, hogy 
    valaki bizonyságot tegyen az emberr‹l; 
    mert magától is tudta, mi volt az em-
    berben. 

    János 3 

    Vala pedig a farizeusok közt egy em-
    ber, a neve Nikodémus, a zsidók f‹-
    embere: 
  2 Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda 
    néki: Mester, tudjuk, hogy Istent‹l jöt-
    tél tanítóul; mert senki sem teheti e 
    jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha 
    az Isten van vele. 
  3 Felele Jézus és monda néki: Bizony, 
    bizony mondom néked: ha valaki újon-
    nan nem születik, nem láthatja az Isten 
    országát. 
  4 Monda néki Nikodémus: Mimódon 
    születhetik az ember, ha vén? Vajjon 
    bemehet-é az ‹ anyjának méhébe má-
    sodszor, és születhetik-é? 
  5 Felele Jézus: Bizony, bizony mon-
    dom néked: Ha valaki nem születik víz-
    t‹l és Lélekt‹l, nem mehet be az Isten 
    országába. 
  6 A mi testt‹l született, test az; és a 
    mi Lélekt‹l született, lélek az. 
  7 Ne csodáld, hogy azt mondám néked: 
    Szükség néktek újonnan születnetek. 
  8 A szél fú, a hová akar, és annak zú-
    gását hallod, de nem tudod honnan j‹ 
    és hová megy: így van mindenki, a ki 
    Lélekt‹l született. 
  9 Felele Nikodémus és monda néki: 
    Mimódon lehetnek ezek? 
 10 Felele Jézus és monda néki: Te 
    Izráel tanítója vagy, és nem tudod eze-
    ket? 
 11 Bizony, bizony mondom néked, 
    a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit lá-
    tunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi 
    bizonyságtételünket el nem fogadjátok.
 12 Ha a földiekr‹l szóltam néktek és 
    nem hisztek, mimódon hisztek, ha a 
    mennyeiekr‹l szólok néktek? 
 13 És senki sem ment fel a mennybe, 
    hanemha az, a ki a mennyb‹l szállott 
    
    alá, az embernek Fia, a ki a mennyben 
    van. 
 14 És a miképen felemelte Mózes a 
    kígyót a pusztában, akképen kell az 
    ember Fiának felemeltetnie. 
 15 Hogy valaki hiszen ‹ benne, el ne 
    veszszen, hanem örök élete legyen. 
 16 Mert úgy szerette Isten e világot, 
    hogy az ‹ egyszülött Fiát adta, hogy 
    valaki hiszen ‹ benne, el ne veszszen, 
    hanem örök élete legyen.
 17 Mert nem azért küldte az Isten az 
    ‹ Fiát a világra, hogy kárhoztassa a 
    világot, hanem hogy megtartassék a vi-
    lág általa. 
 18 A ki hiszen ‹ benne, el nem kár-
    hozik; a ki pedig nem hisz, immár el-
    kárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten 
    egyszülött Fiának nevében. 
 19 Ez pedig a kárhoztatás, hogy a 
    világosság e világra jött, és az emberek 
    inkább szerették a sötétséget, mint a 
    világosságot; mert az ‹ cselekedeteik 
    gonoszak valának. 
 20 Mert minden, a ki hamisan cselek-
    szik, gyűlöli a világosságot és nem 
    megy a világosságra, hogy az ‹ cseleke-
    detei fel ne fedessenek; 
 21 A ki pedig az igazságot cselekszi, 
    az a világosságra megy, hogy az ‹ cse-
    lekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy 
    Isten szerint való cselekedetek. 
 22 Ezután elméne Jézus az ‹ tanítvá-
    nyaival a Júdea földére; és ott id‹zék 
    velök, és keresztele. 
 23 János pedig szintén keresztel vala 
    Énonban, Sálemhez közel, mert ott sok 
    volt a víz. És oda járulának és meg- 
    keresztelkedének. 
 24 Mert János még nem vetteték a 
    tömlöczbe. 
 25 Vetekedés támada azért a János 
    tanítványai és a júdeaiak között a mo-
    sakodás fel‹l. 
 26 És menének Jánoshoz és mondának 
    néki: Mester! A ki veled vala a Jordánon 
    túl, a kir‹l te bizonyságot tettél, ímé 
    az keresztel, és hozzá megy mindenki. 
 27 Felele János és monda: Az ember 
    semmit sem vehet, hanem ha a menny-
    b‹l adatott néki. 
 28 Ti magatok vagytok a bizonysá-
    gaim, hogy megmondtam: Nem vagyok 
    
    én a Krisztus, hanem hogy ‹ el‹tte 
    küldettem el. 
 29 A kinek jegyese van, v‹legény az; 
    a v‹legény barátja pedig, a ki ott áll és 
    hallja ‹t, örvendezve örül a v‹legény 
    szavának. Ez az én örömem immár be-
    telt. 
 30 Annak növekednie kell, nékem pe-
    dig alább szállanom. 
 31 A ki felűlr‹l jött, felebb való min-
    denkinél. A ki a földr‹l való, földi az és 
    földieket szól; a ki a mennyb‹l jött, 
    felebb való mindenkinél. 
 32 És arról tesz bizonyságot, a mit lá-
    tott és hallott; és az ‹ bizonyságtéte-
    lét senki sem fogadja be. 
 33 A ki az ‹ bizonyságtételét be-
    fogadja, az megpecsételte, hogy az Is-
    ten igaz. 
 34 Mert a kit az Isten küldött, az Isten 
    beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem 
    mérték szerint adja a Lelket. 
 35 Az Atya szereti a Fiút, és az ‹ 
    kezébe adott mindent. 
 36 A ki hisz a Fiúban, örök élete 
    van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, 
    nem lát életet, hanem az Isten haragja 
    marad rajta. 

    János 4 

    A mint azért megtudta az Úr, hogy a 
    farizeusok meghallották, hogy Jézus 
    több tanítványt szerez és keresztel, 
    mint János, 
  2 (Jóllehet Jézus maga nem keresz-
    telt, hanem a tanítványai,) 
  3 Elhagyá Júdeát és elméne ismét 
    Galileába. 
  4 Samárián kell vala pedig által-
    mennie. 
  5 Megy vala azért Samáriának Sikár 
    nevű városába, annak a teleknek szom- 
    szédjába, a melyet Jákób adott vala az 
    ‹ fiának, Józsefnek. 
  6 Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus 
    azért, az utazástól elfáradva, azonmód 
    leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala. 
  7 Jöve egy samáriabeli asszony vizet 
    meríteni; monda néki Jézus: Adj innom! 
  8 Az ‹ tanítványai ugyanis elmentek 
    a városba, hogy ennivalót vegyenek. 
  9 Monda azért néki a samáriai asszony: 
    
    Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én t‹-
    lem, a ki samáriai asszony vagyok?! 
    Mert a zsidók nem barátkoznak a samá-
    riaiakkal. 
 10 Felele Jézus és monda néki: Ha 
    ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki 
    az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; 
    te kérted volna ‹t, és adott volna néked 
    él‹ vizet. 
 11 Monda néki az asszony: Uram, nincs 
    mivel merítened, és a kút mély: hol ven-
    néd tehát az él‹ vizet? 
 12 Avagy nagyobb vagy-é te a mi 
    atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta 
    ezt a kutat, és ebb‹l ivott ‹ is, a fiai is 
    és jószága is? 
 13 Felele Jézus és monda néki: Mindaz, 
    a ki ebb‹l a vízb‹l iszik, ismét meg- 
    szomjúhozik: 
 14 Valaki pedig abból a vízb‹l iszik, 
    a melyet én adok néki, soha örökké meg 
    nem szomjúhozik; hanem az a víz, 
    a melyet én adok néki, örök életre buzgó 
    víznek kútfeje lesz ‹ benne. 
 15 Monda néki az asszony: Uram, add 
    nékem azt a vizet, hogy meg ne szom-
    júhozzam, és ne j‹jjek ide meríteni! 
 16 Monda néki Jézus: Menj el, hívd a 
    férjedet, és j‹jj ide! 
 17 Felele az asszony és monda: Nincs 
    férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, 
    hogy: Nincs férjem; 
 18 Mert öt férjed volt, és a mostani 
    nem férjed: ezt igazán mondtad. 
 19 Monda néki az asszony: Uram, lá-
    tom, hogy te próféta vagy. 
 20 A mi atyáink ezen a hegyen imád-
    koztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeru- 
    zsálemben van az a hely, a hol imád-
    kozni kell. 
 21 Monda néki Jézus: Asszony, hidd 
    el nékem, hogy elj‹ az óra, a mikor sem 
    nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsá-
    lemben imádjátok az Atyát. 
 22 Ti azt imádjátok, a mit nem is-
    mertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: 
    mert az idvesség a zsidók közűl tá-
    madt. 
 23 De elj‹ az óra, és az most vagyon, 
    a mikor az igazi imádók lélekben és 
    igazságban imádják az Atyát: mert az 
    Atya is ilyeneket keres, az ‹ imádóiul. 
 24 Az Isten lélek: és a kik ‹t imádják, 
    szükség, hogy lélekben és igazságban 
    imádják. 
 25 Monda néki az asszony: Tudom, 
    hogy Messiás j‹ (a ki Krisztusnak mon- 

    datik); mikor az elj‹, megjelent nékünk 
    mindent. 
 26 Monda néki Jézus: Én vagyok az, 
    a ki veled beszélek. 
 27 Eközben megjövének az ‹ tanít-
    ványai; és csodálkozának, hogy asszony-
    nyal beszélt; mindazáltal egyik sem 
    mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz 
    vele? 
 28 Ott hagyá azért az asszony a ved-
    rét, és elméne a városba, és monda az 
    embereknek: 
 29 Jertek, lássatok egy embert, a ki 
    megmonda nékem mindent, a mit csele-
    kedtem. Nem ez-é a Krisztus? 
 30 Kimenének azért a városból, és 
    hozzá menének. 
 31 Aközben pedig kérék ‹t a tanít-
    ványok, mondván: Mester, egyél! 
 32 Š pedig monda nékik: Van nékem 
    eledelem, a mit egyem, a mit ti nem 
    tudtok. 
 33 Mondának azért a tanítványok egy-
    másnak: Hozott-é néki valaki enni? 
 34 Monda nékik Jézus: Az én elede-
    lem az, hogy annak akaratját cseleked-
    jem, a ki elküldött engem, és az ‹ dol-
    gát elvégezzem. 
 35 Ti nem azt mondjátok-é, hogy még 
    négy hónap és eljön az aratás? Ímé, mon-
    dom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, 
    és lássátok meg a tájékokat, hogy már 
    fehérek az aratásra. 
 36 És a ki arat, jutalmat nyer, és az 
    örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind 
    a vet‹, mind az arató együtt örvendezzen. 
 37 Mert ebben az a mondás igaz, hogy 
    más a vet‹, más az arató. 
 38 Én annak az aratására küldtelek 
    titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások 
    munkálták, és ti a mások munkájába 
    állottatok. 
 39 Abból a városból pedig sokan hivé-
    nek benne a Samaritánusok közűl annak 
    az asszonynak beszédéért, a ki bizony-
    ságot tett vala, hogy: Mindent megmon-
    dott nékem, a mit cselekedtem. 
 40 A mint azért oda mentek hozzá a 
    Samaritánusok, kérék ‹t, hogy maradjon 
    náluk; és ott marada két napig. 
 41 És sokkal többen hivének a maga 
    beszédéért, 
 42 És azt mondják vala az asszony-
    nak, hogy: Nem a te beszédedért hi-
    szünk immár: mert magunk hallottuk, 
    és tudjuk, hogy bizonynyal ez a világ id- 
    vezít‹je, a Krisztus. 
 43 Két nap mulva pedig kiméne onnét, 
    és elméne Galileába. 

 44 Mert Jézus maga tett bizonyságot 
    arról, hogy a prófétának nincs tisztessé-
    ge a maga hazájában. 
 45 Mikor azért beméne Galileába, be-
    fogadták ‹t a Galileabeliek, mivelhogy 
    látták vala mindazt, a mit Jeruzsálem-
    ben cselekedett az ünnepen; mert ‹k is 
    elmentek vala az ünnepre. 
 46 Ismét a galileai Kánába méne azért 
    Jézus, a hol a vizet borrá változtatta. 
    És volt Kapernaumban egy királyi em-
    ber, a kinek a fia beteg vala. 
 47 Mikor ez meghallá, hogy Jézus Jú-
    deából Galileába érkezett, hozzá méne 
    és kéré ‹t, hogy menjen el és gyógyítsa 
    meg az ‹ fiát; mert halálán vala. 
 48 Monda azért néki Jézus: Ha jele-
    ket és csodákat nem láttok, nem hisz-
    tek. 
 49 Monda néki a királyi ember: Uram, 
    j‹jj, miel‹tt a gyermekem meghal. 
 50 Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad 
    él. És hitt az ember a szónak, a mit Jé-
    zus mondott néki, és elment. 
 51 A mint pedig már megy vala, elébe 
    jövének az ‹ szolgái, és hírt hozának né-
    ki, mondván, hogy: A te fiad él. 
 52 Megtudakozá azért t‹lük az órát, 
    a melyben megkönnyebbedett vala; és 
    mondának néki: Tegnap hét órakor 
    hagyta el ‹t a láz; 
 53 Megérté azért az atya, hogy abban 
    az órában, a melyben azt mondá néki 
    a Jézus, hogy: a te fiad él. És hitt ‹, 
    és az ‹ egész háza népe. 
 54 Ezt ismét második jel gyanánt tevé 
    Jézus, mikor Júdeából Galileába ment. 

    János 5 

    Ezek után innepök vala a zsidóknak, és 
    felméne Jézus Jeruzsálembe.
  2 Van pedig Jeruzsálemben a Juhka-
    punál egy tó, a melyet héberül Bethes- 
    dának neveznek. Öt tornácza van. 
  3 Ezekben feküvék a betegek, vakok, 
    sánták, aszkórosok nagy sokasága, vár-
    va a víznek megmozdulását. 
  4 Mert id‹nként angyal szálla a tóra, 
    és felzavará a vizet: a ki tehát el‹ször 
    lépett bele a víz felzavarása után, meg- 
    gyógyult, akárminémű betegségben volt. 
  5 Vala pedig ott egy ember, a ki har-
    mincznyolcz esztend‹t töltött betegsé- 
    gében. 

  6 Ezt a mint látta Jézus, hogy ott fek-
    szik, és megtudta, hogy már sok id‹ óta 
    úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyó-
    gyulni? 
  7 Felele néki a beteg: Uram, nincs em-
    berem, hogy a mikor a víz felzavarodik, 
    bevigyen engem a tóba; és mire én oda 
    érek, más lép be el‹ttem. 
  8 Monda néki Jézus; Kelj fel, vedd fel 
    a te nyoszolyádat, és járj! 
  9 És azonnal meggyógyula az ember, 
    és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Az-
    nap pedig szombat vala. 
 10 Mondának azért a zsidók a meg-
    gyógyultnak: Szombat van, nem sza- 
    bad néked a nyoszolyádat hordanod! 
 11 Felele nékik: A ki meggyógyított 
    engem, az mondá nékem: Vedd fel a 
    nyoszolyádat, és járj. 
 12 Megkérdék azért ‹t: Ki az az em-
    ber, a ki mondá néked: Vedd fel a nyo-
    szolyádat, és járj? 
 13 A meggyógyult pedig nem tudja 
    vala, hogy ki az; mert Jézus félrevonult, 
    sokaság lévén azon a helyen. 
 14 Ezek után találkozék vele Jézus a 
    templomban, és monda néki: Ímé meg-
    gyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy 
    rosszabbúl ne legyen dolgod! 
 15 Elméne az az ember, és hirül adá 
    a zsidóknak, hogy Jézus az, a ki ‹t 
    meggyógyította. 
 16 És e miatt üldöz‹be vevék a zsidók 
    Jézust, és meg akarák ‹t ölni, hogy eze-
    ket művelte szombaton. 
 17 Jézus pedig felele nékik: Az én 
    Atyám mind ez ideig munkálkodik, én 
    is munkálkodom. 
 18 E miatt aztán még inkább meg aka-
    rák ‹t ölni a zsidók, mivel nem csak a 
    szombatot rontotta meg, hanem az Istent 
    is saját atyjának mondotta, egyenl‹vé 
    tévén magát az Istennel. 
 19 Felele azért Jézus, és monda nékik: 
    Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú 
    semmit sem tehet önmagától, hanem ha 
    látja cselekedni az Atyát, mert a miket 
    az cselekszik, ugyanazokat hasonlatos-
    képen a Fiú is cselekszi. 
 20 Mert az Atya szereti a Fiút, és 
    mindent megmutat néki, a miket ‹ maga 
    cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgo-
    kat is mutat majd néki, hogy ti csudál-
    kozzatok. 

 21 Mert a mint az Atya feltámasztja 
    a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú 
    is a kiket akar, megelevenít. 
 22 Mert az Atya nem ítél senkit, hanem 
    az ítéletet egészen a Fiúnak adta; 
 23 Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, 
    miként tisztelik az Atyát. A ki nem tisz-
    teli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki 
    elküldte ‹t. 
 24 Bizony, bizony mondom néktek, 
    hogy a ki az én beszédemet hallja és 
    hisz annak, a ki engem elbocsátott, 
    örök élete van; és nem megy a kárho-
    zatra, hanem általment a halálból az 
    életre. 
 25 Bizony, bizony mondom néktek, 
    hogy elj‹ az id‹, és az most vagyon, 
    mikor a halottak hallják az Isten Fiának 
    szavát, és a kik hallják, élnek. 
 26 Mert a miként az Atyának élete 
    van önmagában, akként adta a Fiúnak 
    is, hogy élete legyen önmagában: 
 27 És hatalmat ada néki az ítélet-té-
    telre is, mivelhogy embernek fia. 
 28 Ne csodálkozzatok ezen: mert elj‹ 
    az óra, a melyben mindazok, a kik a 
    koporsókban vannak, meghallják az ‹ 
    szavát, 
 29 És kij‹nek; a kik a jót cseleked-
    ték, az élet feltámadására; a kik pedig 
    a gonoszt művelték, a kárhozat feltáma- 
    dására. 
 30 Én semmit sem cselekedhetem ma-
    gamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az 
    én ítéletem igazságos; mert nem a magam 
    akaratát keresem, hanem annak aka- 
    ratát, a ki elküldött engem, az Atyáét. 
 31 Ha én teszek bizonyságot magam-
    ról, az én bizonyságtételem nem igaz. 
 32 Más az, a ki bizonyságot tesz ró-
    lam; és tudom, hogy igaz az a bizony-
    ságtétel, a melylyel bizonyságot tesz 
    rólam. 
 33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizony-
    ságot tett az igazságról. 
 34 De én nem embert‹l nyerem a 
    bizonyságtételt; hanem ezeket azért 
    mondom, hogy ti megtartassatok. 
 35 Š az ég‹ és fényl‹ szövétnek vala, 
    ti pedig csak egy ideig akartatok örven-
    dezni az ‹ világosságában. 
 36 De nékem nagyobb bizonyságom 
    van a Jánosénál: mert azok a dolgok, 
    a melyeket rám bízott az Atya, hogy el-
    végezzem azokat, azok a dolgok, a me-
    
    lyeket én cselekszem, tesznek bizony-
    ságot rólam, hogy az Atya küldött engem. 
 37 A ki elküldött engem, maga az 
    Atya is bizonyságot tett rólam. Sem 
    hangját nem hallottátok soha, sem ábrá-
    zatát nem láttátok. 
 38 Az ‹ ígéje sincs maradandóan ben-
    netek: mert a kit ‹ elküldött, ti annak 
    nem hisztek. 
 39 Tudakozzátok az írásokat, mert 
    azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök 
    életetek; és ezek azok, a melyek bizony-
    ságot tesznek rólam; 
 40 És nem akartok hozzám j‹ni, hogy 
    életetek legyen! 
 41 Dics‹séget emberekt‹l nem nyerek, 
 42 De ismerlek benneteket, hogy az 
    Istennek szeretete nincs meg bennetek: 
 43 Én az én Atyám nevében jöttem, 
    és nem fogadtatok be engem; ha más 
    j‹ne a maga nevében, azt befogadnátok.
 44 Mimódon hihettek ti, a kik egymás-
    tól nyertek dics‹séget, és azt a dics‹sé- 
    get, a mely az egy Istent‹l van, nem 
    keresitek? 
 45 Ne állítsátok, hogy én vádollak 
    majd benneteket az Atyánál; van a ki 
    vádol titeket, Mózes, a kiben ti remény-
    kedtetek. 
 46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem 
    is hinnétek; mert én rólam írt ‹. 
 47 Ha pedig az ‹ írásainak nem hisz-
    tek, mimódon hisztek az én beszédeim-
    nek? 
    
    János 6 

    Ezek után elméne Jézus a galileai ten-
    geren, a Tiberiáson túl. 
  2 És nagy sokaság követé ‹t, mivel-
    hogy látják vala az ‹ csodatételeit, 
    a melyeket cselekszik vala a betegeken. 
  3 Felméne pedig Jézus a hegyre, és 
    leüle ott a tanítványaival. 
  4 Közel vala pedig husvét, a zsidók 
    ünnepe. 
  5 Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, 
    és látá, hogy nagy sokaság j‹ hozzá, 
    monda Filepnek: Honnan vegyünk ke-
    nyeret, hogy ehessenek ezek? 
  6 Ezt pedig azért mondá, hogy próbára
    
    tegye ‹t; mert ‹ maga tudta, mit akar 
    vala cselekedni. 
  7 Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú 
    kenyér nem elég ezeknek, hogy minde-
    nikök kapjon valami keveset. 
  8 Monda néki egy az ‹ tanítványai 
    közűl, András, a Simon Péter testvére: 
  9 Van itt egy gyermek, a kinek van 
    öt árpa kenyere és két hala; de mi az 
    ennyinek? 
 10 Jézus pedig monda: Ültessétek le 
    az embereket. Nagy fű vala pedig azon 
    a helyen. Leülének azért a férfiak, szám- 
    szerint mintegy ötezeren. 
 11 Jézus pedig vevé a kenyereket, és 
    hálát adván, adta a tanítványoknak, a 
    tanítványok pedig a leülteknek; hasonló-
    képen a halakból is, a mennyit akarnak 
    vala. 
 12 A mint pedig betelének, monda az 
    ‹ tanítványainak: Szedjétek össze a 
    megmaradt darabokat, hogy semmi el 
    ne veszszen. 
 13 Összeszedék azért, és megtöltének 
    tizenkét kosarat az öt árpa kenyérb‹l 
    való darabokkal, a melyek megmaradtak 
    vala az ev‹k után. 
 14 Az emberek azért látva a jelt, 
    a melyet Jézus t‹n, mondának: Bizony-
    nyal ez ama próféta, a ki eljövend‹ 
    vala a világra. 
 15 Jézus azért, a mint észrevevé, hogy 
    j‹ni akarnak és ‹t elragadni, hogy ki- 
    rálylyá tegyék, ismét elvonula egymaga 
    a hegyre. 
 16 Mikor pedig estveledék, lemenének 
    az ‹ tanítványai a tengerhez, 
 17 És beszállva a hajóba, mennek vala 
    a tengeren túl Kapernaumba. És már 
    sötétség volt, és még nem ment vala 
    hozzájuk Jézus.
 18 És a tenger a nagy szél fúvása miatt 
    háborog vala.
 19 Mikor azért huszonöt, vagy harmincz 
    futamatnyira beevezének, megláták Jé- 
    zust, a mint jár vala a tengeren és a ha-
    jóhoz közeledik vala: és megrémülének. 
 20 Š pedig monda nékik: Én vagyok, 
    ne féljetek! 
 21 Be akarák azért ‹t venni a hajóba: 
    és a hajó azonnal ama földnél vala, 
    a melyre menének. 
 22 Másnap a sokaság, a mely a tenge-
    ren túl állott vala, látva, hogy nem vala 
    ott más hajó, csak az az egy, a melybe 
    a Jézus tanítványai szállottak, és hogy 
    Jézus nem ment be az ‹ tanítványaival 
    a hajóba, hanem csak az ‹ tanítványai 
    mentek el,

 23 De jöttek más hajók Tiberiásból 
    közel ahhoz a helyhez, a hol a kenyeret 
    ették, miután hálákat adott az Úr: 
 24 Mikor azért látta a sokaság, hogy 
    sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek 
    ott, beszállának ‹k is a hajókba, és elme- 
    nének Kapernaumba, keresvén Jézust. 
 25 És megtalálván ‹t a tengeren túl, 
    mondának néki: Mester, mikor jöttél ide? 
 26 Felele nékik Jézus és monda: Bi- 
    zony, bizony mondom néktek: nem azért 
    kerestek engem, hogy jeleket láttatok, 
    hanem azért, mert ettetek ama kenye-
    rekb‹l, és jóllaktatok. 
 27 Munkálkodjatok ne az eledelért, 
    a mely elvész, hanem az eledelért, a mely 
    megmarad az örök életre, a melyet az 
    embernek Fia ád majd néktek; mert ‹t 
    az Atya pecsételte el, az Isten. 
 28 Mondának azért néki: Mit csinál-
    junk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? 
 29 Felele Jézus és monda nékik: Az 
    az Isten dolga, hogy higyjetek abban, 
    a kit ‹ küldött. 
 30 Mondának azért néki: Micsoda jelt 
    mutatsz tehát te, hogy lássuk és higy-
    jünk néked? Mit művelsz? 
 31 A mi atyáink a mannát ették a pusz-
    tában; a mint meg van írva: Mennyei ke-
    nyeret adott vala enniök. 
 32 Monda azért nékik Jézus: Bizony, 
    bizony mondom néktek: nem Mózes adta 
    néktek a mennyei kenyeret, hanem az 
    én Atyám adja majd néktek az igazi 
    mennyei kenyeret. 
 33 Mert az az Istennek kenyere, a mely 
    mennyb‹l száll alá, és életet ád a vi- 
    lágnak. 
 34 Mondának azért néki: Uram, min-
    denkor add nékünk ezt a kenyeret! 
 35 Jézus pedig monda nékik: Én va-
    gyok az életnek ama kenyere; a ki hoz-
    zám j‹, semmiképen meg nem éhezik, és 
    a ki hisz bennem, meg nem szomjúho-
    zik soha. 
 36 De mondám néktek, hogy noha lát-
    tatok is engem, még sem hisztek. 
 37 Minden, a mit nékem ád az Atya, 
    én hozzám j‹; és azt, a ki hozzám j‹, 
    semmiképen ki nem vetem. 
 38 Mert azért szállottam le a menny-
    b‹l, hogy ne a magam akaratát csele-
    kedjem, hanem annak akaratát, a ki 
    elküldött engem. 
 39 Az pedig az Atyának akarata, a ki 
    
    elküldött engem, hogy a mit nékem 
    adott, abból semmit el ne veszítsek, 
    hanem feltámaszszam azt az utolsó na-
    pon. 
 40 Az pedig annak az akarata, a ki 
    elküldött engem, hogy mindaz, a ki 
    látja a Fiút és hisz ‹ benne, örök élete 
    legyen; és én feltámaszszam azt az utolsó 
    napon. 
 41 Zúgolódának azért a zsidók ‹ ellene, 
    hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, 
    a mely a mennyb‹l szállott alá. 
 42 És mondának: Nem ez-é Jézus, a 
    József fia, a kinek mi ismerjük atyját és 
    anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: 
    A mennyb‹l szállottam alá? 
 43 Felele azért Jézus és monda nékik: 
    Ne zúgolódjatok egymás között!
 44 Senki sem jöhet én hozzám, hanem-
    ha az Atya vonja azt, a ki elküldött en-
    gem; én pedig feltámasztom azt az utolsó 
    napon. 
 45 Meg van írva a prófétáknál: És 
    mindnyájan Istent‹l tanítottak lesznek. 
    Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, 
    én hozzám j‹. 
 46 Nem hogy az Atyát valaki látta, 
    csak az, a ki Istent‹l van, az látta az 
    Atyát. 
 47 Bizony, bizony mondom néktek: 
    A ki én bennem hisz, örök élete van 
    annak. 
 48 Én vagyok az életnek kenyere. 
 49 A ti atyáitok a mannát ették a 
    pusztában, és meghaltak. 
 50 Ez az a kenyér, a mely a mennyb‹l 
    szállott alá, hogy kiki egyék bel‹le és 
    meg ne haljon. 
 51 Én vagyok amaz él‹ kenyér, a mely 
    a mennyb‹l szállott alá; ha valaki 
    eszik e kenyérb‹l, él örökké. És az a 
    kenyér pedig, a melyet én adok, az én 
    testem, a melyet én adok a világ életéért. 
 52 Tusakodának azért a zsidók egy- 
    más között, mondván: Mimódon adhatja 
    ez nékünk a testét, hogy azt együk? 
 53 Monda azért nékik Jézus: Bizony, 
    bizony mondom néktek: Ha nem eszitek 
    az ember Fiának testét és nem iszszátok 
    az ‹ vérét, nincs élet bennetek. 
 54 A ki eszi az én testemet és iszsza az 
    én véremet, örök élete van annak, és 
    én feltámasztom azt az utolsó napon. 
 55 Mert az én testem bizony étel és az 
    én vérem bizony ital.
 56 A ki eszi az én testemet és iszsza 
    
    az én véremet, az én bennem lakozik és 
    én is abban. 
 57 A miként elküldött engem amaz él‹ 
    Atya, és én az Atya által élek: akként 
    az is, a ki engem eszik, él én általam. 
 58 Ez az a kenyér, a mely a mennyb‹l 
    szállott alá; nem úgy, a mint a ti atyái-
    tok evék a mannát és meghalának: a ki 
    ezt a kenyeret eszi, él örökké. 
 59 Ezeket mondá a zsinagógában, 
    a mikor tanít vala Kapernaumban. 
 60 Sokan azért, a kik hallák ezeket az 
    ‹ tanítványai közűl, mondának: Kemény 
    beszéd ez; ki hallgathatja ‹t? 
 61 Tudván pedig Jézus ‹ magában, 
    hogy e miatt zúgolódnak az ‹ tanítvá-
    nyai, monda nékik: Titeket ez megbot- 
    ránkoztat? 
 62 Hát ha meglátjátok az embernek 
    Fiát felszállani oda, a hol elébb vala?! 
 63 A lélek az, a mi megelevenít, a 
    test nem használ semmit: a beszédek, 
    a melyeket én szólok néktek, lélek és 
    élet. 
 64 De vannak némelyek közöttetek, 
    a kik nem hisznek. Mert eleit‹l fogva 
    tudta Jézus, kik azok, a kik nem hisz-
    nek, és ki az, a ki elárulja ‹t. 
 65 És monda: Azért mondtam néktek, 
    hogy senki sem jöhet én hozzám, hanem-
    ha az én Atyámtól van megadva néki. 
 66 Ett‹l fogva sokan visszavonulának 
    az ‹ tanítványai közűl és nem járnak
    vala többé ‹ vele. 
 67 Monda azért Jézus a tizenkett‹nek: 
    Vajjon ti is el akartok-é menni? 
 68 Felele néki Simon Péter: Uram, 
    kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde
    van te nálad. 
 69 És mi elhittük és megismertük, 
    hogy te vagy a Krisztus, az él‹ Isten- 
    nek Fia. 
 70 Felele nékik Jézus: Nem én válasz- 
    tottalak-é ki titeket, a tizenkett‹t? és 
    egy közűletek ördög. 
 71 Értette pedig Júdás Iskáriótest, 
    Simon fiát, mert ez akarta ‹t elárulni, 
    noha egy volt a tizenkett‹ közűl. 

    János 7 

    És ezek után Galileában jár vala Jézus; 
    mert nem akar vala Júdeában járni, 
    
    mivelhogy azon igyekezének a Júdea-
    beliek, hogy ‹t megöljék. 
  2 Közel vala pedig a zsidók ünnepe, 
    a sátoros ünnep. 
  3 Mondának azért néki az ‹ atyjafiai: 
    Menj el innen, és térj Júdeába, hogy a 
    te tanítványaid is lássák a te dolgaidat, 
    a melyeket cselekszel. 
  4 Mert senki sem cselekszik titkon 
    semmit, a ki maga ismeretessé akar 
    lenni. Ha ilyeneket cselekszel, mutasd 
    meg magadat a világnak. 
  5 Mert az ‹ atyjafiai sem hivének 
    benne. 
  6 Monda azért nékik Jézus: Az én id‹m 
    még nincs itt; a ti id‹tök pedig mindig 
    készen van. 
  7 Titeket nem gyűlölhet a világ, de 
    engem gyűlöl; mert én bizonyságot 
    teszek fel‹le, hogy az ‹ cselekedetei 
    gonoszak. 
  8 Ti menjetek fel erre az ünnepre: én 
    még nem megyek fel erre az ünnepre; 
    mert az én id‹m még nem tölt be. 
  9 Ezeket mondván pedig nékik, marada 
    Galileában. 
 10 A mint pedig felmenének az ‹ atyja-
    fiai, akkor ‹ is felméne az ünnepre, nem 
    nyilvánosan, hanem mintegy titkon. 
 11 A zsidók azért keresik vala ‹t az 
    ünnepen, és mondának: Hol van ‹? 
 12 És a sokaságban nagy zúgás vala 
    ‹ miatta. Némelyek azt mondják vala, 
    hogy jó ember; mások pedig azt mond-
    ják vala: Nem, hanem a népnek hitet‹je. 
 13 Mindamellett senki sem beszélt vala 
    nyiltan ‹ fel‹le a zsidóktól való féle- 
    lem miatt. 
 14 Már-már az ünnep közepén azonban 
    felméne Jézus a templomba, és tanít 
    vala. 
 15 És csodálkozának a zsidók, mond-
    ván: Mimódon tudja ez az írásokat, ho-
    lott nem tanulta?! 
 16 Felele nékik Jézus és monda: Az 
    én tudományom nem az enyém, hanem 
    azé a ki küldött engem. 
 17 Ha valaki cselekedni akarja az ‹ 
    akaratát, megismerheti e tudományról, 
    valjon Istent‹l van-é, vagy én magamtól 
    szólok? 
 18 A ki magától szól, a maga dics‹-
    ségét keresi; a ki pedig annak dics‹sé-
    gét keresi, a ki küldte ‹t, igaz az, és 
    nincs abban hamisság. 

 19 Nem Mózes adta-é néktek a tör-
    vényt? és senki sem teljesíti közűletek 
    a törvényt. Miért akartok engem meg-
    ölni? 
 20 Felele a sokaság és monda: Ördög
    van benned. Ki akar téged megölni? 
 21 Felele Jézus és monda nékik: Egy 
    dolgot cselekvém, és mindnyájan cso-
    dáljátok. 
 22 Azért Mózes adta néktek a körűl-
    metélkedést (nem mintha Mózest‹l való 
    volna, hanem az atyáktól): és szomba-
    ton körűlmetélitek az embert. 
 23 Ha körűlmetélhet‹ az ember szom-
    baton, hogy a Mózes törvénye meg ne 
    romoljon; én rám haragusztok-é, hogy 
    egy embert egészen meggyógyítottam 
    szombaton? 
 24 Ne ítéljetek a látszat után, hanem 
    igaz ítélettel ítéljetek! 
 25 Mondának azért némelyek a jeru-
    zsálemiek közűl: Nem ez-é az, a kit meg 
    akarnak ölni? 
 26 És ímé nyiltan szól, és semmit sem 
    szólnak néki. Talán bizony megismerték 
    a f‹emberek, hogy bizony ez a Krisztus? 
 27 De jól tudjuk, honnan való ez; 
    mikor pedig elj‹ a Krisztus, senki sem 
    tudja, honnan való. 
 28 Kiálta azért Jézus a templomban, 
    tanítván és mondván: Mind engem ismer-
    tek, mind azt tudjátok, honnan való va-
    gyok; és én magamtól nem jöttem, de 
    igaz az, a ki engem elküldött, a kit ti 
    nem ismertek. 
 29 Én azonban ismerem ‹t, mert ‹ 
    t‹le vagyok, és ‹ küldött engem. 
 30 Akarják vala azért ‹t megfogni; de 
    senki sem veté reá a kezét, mert nem 
    jött még el az ‹ órája. 
 31 A sokaság közűl pedig sokan hivé-
    nek ‹ benne; és azt mondják vala, hogy: 
    A Krisztus mikor elj‹, tehet-é majd több 
    csodát azoknál, a melyeket ez tett? 
 32 Meghallák a farizeusok, a mint a 
    sokaság ezeket suttogja vala fel‹le; és 
    szolgákat küldének a farizeusok és a 
    f‹papok, hogy fogják meg ‹t. 
 33 Monda azért nékik Jézus: Egy ke- 
    vés ideig még veletek vagyok, és majd 
    ahhoz megyek, a ki elküldött engem. 
 34 Kerestek majd engem, és nem 
    találtok meg, és a hol én vagyok, ti nem 
    jöhettek oda. 

 35 Mondának azért a zsidók magok 
    között: Hová akar ez menni, hogy mi 
    majd nem találjuk meg ‹t? Valjon a 
    görögök közé szóródottakhoz akar-é 
    menni, és a görögöket tanítani? 
 36 Micsoda beszéd ez, a melyet monda: 
    Kerestek majd engem, és nem találtok 
    meg; és a hol én vagyok, ti nem jöhet-
    tek oda? 
 37 Az ünnep utolsó nagy napján 
    pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: 
    Ha valaki szomjúhozik, j‹jjön én hoz-
    zám, és igyék. 
 38 A ki hisz én bennem, a mint az írás 
    mondotta, él‹ víznek folyamai ömle-
    nek annak belsejéb‹l. 
 39 Ezt pedig mondja vala a Lélekr‹l, 
    a melyet veend‹k valának az ‹ benne 
    hív‹k: mert még nem vala Szent Lélek; 
    mivelhogy Jézus még nem dics‹ítteték 
    meg. 
 40 Sokan azért a sokaság közűl, a mint 
    hallák e beszédet, ezt mondják vala: Bi- 
    zonynyal ez ama Próféta. 
 41 Némelyek mondának: Ez a Krisz-
    tus. Mások pedig mondának: Csak nem 
    Galileából jön el a Krisztus? 
 42 Nem az írás mondta-é, hogy a Dá-
    vid magvából, és Betlehemb‹l, ama vá-
    rosból jön el a Krisztus, a hol Dávid vala? 
 43 Hasonlás l‹n azért ‹ miatta a so- 
    kaságban. 
 44 Némelyek pedig közűlök akarják 
    vala ‹t megfogni, de senki sem veté reá 
    a kezét. 
 45 Elmenének azért a szolgák a f‹pa-
    pokhoz és farizeusokhoz; és mondának 
    azok ‹ nékik: Miért nem hoztátok el ‹t? 
 46 Felelének a szolgák: Soha ember 
    úgy nem szólott, mint ez az ember! 
 47 Felelének azért nékik a farizeusok: 
    Valjon ti is el vagytok-é hitetve? 
 48 Valjon a f‹emberek vagy a farizeu-
    sok közűl hitt-é ‹ benne valaki? 
 49 De ez a sokaság, a mely nem ismeri 
    a törvényt, átkozott! 
 50 Monda nékik Nikodémus, a ki 
    éjjel ment vala ‹ hozzá, a ki egy vala 
    azok közűl: 
 51 Valjon a mi törvényünk kárhoz-
    tatja-é az embert, ha el‹bb ki nem hall- 
    gatja és nem tudja, hogy mit cselek-
    szik? 
 52 Felelének és mondának néki: Val-
    jon te is Galileus vagy-é? Tudakozódjál 
    
    és lásd meg, hogy Galileából nem tá-
    madt próféta.
 53 És mindnyájan haza menének. 

    János 8 

    Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére. 
  2 Jó reggel azonban ismét ott vala a 
    templomban, és az egész nép hozzá mé-
    ne; és leülvén, tanítja vala ‹ket. 
  3 Az írástudók és a farizeusok pedig 
    egy asszonyt vivének hozzá, a kit házas- 
    ságtörésen kaptak vala, és a középre 
    állítván azt, 
  4 Mondának néki: Mester, ez az asszony 
    tetten kapatott, mint házasságtör‹. 
  5 A törvényben pedig megparancsolta 
    nékünk Mózes, hogy az ilyenek kövez-
    tessenek meg: te azért mit mondasz? 
  6 Ezt pedig azért mondák, hogy meg-
    kísértsék ‹t, hogy legyen ‹t mivel vádol- 
    niok. Jézus pedig lehajolván, az újjával 
    ír vala a földre. 
  7 De mikor szorgalmazva kérdezék ‹t, 
    felegyenesedve monda nékik: A ki kö-
    zűletek nem bűnös, az vesse rá el‹ször 
    a követ. 
  8 És újra lehajolván, írt vala a földre. 
  9 Azok pedig ezt hallván és a lelki-
    ismeret által vádoltatván, egymásután 
    kimenének a vénekt‹l kezdve mind az 
    utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala 
    és az asszony a középen állva. 
 10 Mikor pedig Jézus felegyenesedék 
    és senkit sem láta az asszonyon kívűl, 
    monda néki: Asszony, hol vannak azok 
    a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é 
    téged? 
 11 Az pedig monda: Senki, Uram! 
    Jézus pedig monda néki: Én sem kár-
    hoztatlak: eredj el és többé ne vétkez- 
    zél! 
 12 Ismét szóla azért hozzájok Jézus, 
    mondván: Én vagyok a világ világos-
    sága: a ki engem követ, nem járhat a 
    sötétségben, hanem övé lesz az életnek 
    világossága. 
 13 Mondának azért néki a farizeusok: 
    Te magadról teszel bizonyságot; a te 
    bizonyságtételed nem igaz. 
 14 Felele Jézus és monda nékik: Ha 
    magam teszek is bizonyságot magam-
    ról, az én bizonyságtételem igaz; mert 
    tudom honnan jöttem és hová megyek; 
    ti pedig nem tudjátok honnan jövök és 
    hová megyek. 

 15 Ti test szerint ítéltek, én nem íté-
    lek senkit. 
 16 De ha ítélek is én, az én ítéletem 
    igaz; mert én nem egyedül vagyok, ha-
    nem én és az Atya, a ki küldött engem. 
 17 A ti törvényetekben is meg van 
    pedig írva, hogy két ember bizonyság-
    tétele igaz.
 18 Én vagyok a ki bizonyságot teszek 
    magamról, és bizonyságot tesz rólam az 
    Atya, a ki küldött engem. 
 19 Mondának azért néki: Hol van a te 
    Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem 
    ismertek, sem az én Atyámat; ha engem 
    ismernétek, az én Atyámat is ismernétek. 
 20 Ezeket a beszédeket mondá Jézus 
    a kincstartó helyen, a mikor tanít vala 
    a templomban; és senki sem fogta meg 
    ‹t, mert még nem jött el az ‹ órája. 
 21 Ismét monda azért nékik Jézus: Én 
    elmegyek, és kerestek majd engem, 
    és a ti bűneitekben fogtok meghalni: 
    a hová én megyek, ti nem jöhettek oda. 
 22 Mondának azért a zsidók: Avagy 
    megöli-é magát, hogy azt mondja: A hová 
    én megyek, ti nem jöhettek oda? 
 23 És monda nékik: Ti innét alól valók 
    vagytok, én onnét felűl való vagyok; 
    ti e világból valók vagytok, én nem va-
    gyok e világból való. 
 24 Azért mondám néktek, hogy a ti 
    bűneitekben haltok meg: mert ha nem 
    hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a 
    ti bűneitekben. 
 25 Mondának azért néki: Ki vagy te? 
    És monda nékik Jézus: A mit eleit‹l 
    fogva mondok is néktek.
 26 Sok beszélni és ítélni valóm van 
    fel‹letek: de igaz az, a ki küldött en-
    gem; és én azokat beszélem a világnak, 
    a miket t‹le hallottam vala. 
 27 Nem vevék észre, hogy az Atyáról 
    szól vala nékik. 
 28 Monda azért nékik Jézus: Mikor 
    felemelitek az embernek Fiát, akkor 
    megismeritek, hogy én vagyok és sem-
    mit sem cselekszem magamtól, hanem 
    a mint az Atya tanított engem, úgy 
    szólok. 
 29 És a ki küldött engem, én velem 
    van. Nem hagyott engem az Atya egye-
    dül, mert én mindenkor azokat cselek-
    szem, a melyek néki kedvesek. 
 30 A mikor ezeket mondá, sokan hivé-
    nek ‹ benne. 
 31 Monda azért Jézus a benne hív‹ 
    zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én 
    
    beszédemben, bizonynyal az én tanít-
    ványaim vagytok; 
 32 És megismeritek az igazságot, és 
    az igazság szabadokká tesz titeket. 
 33 Felelének néki: Ábrahám magva 
    vagyunk, és nem szolgáltunk soha sen-
    senkinek: mimódon mondod te, hogy 
    szabadokká lesztek? 
 34 Felele nékik Jézus: Bizony, bizony 
    mondom néktek, hogy mindaz, a ki bűnt 
    cselekszik, szolgája a bűnnek. 
 35 A szolga pedig nem marad mind-
    örökké a házban: a Fiú marad ott mind-
    örökké. 
 36 Azért ha a Fiú megszabadít tite-
    ket, valósággal szabadok lesztek. 
 37 Tudom, hogy Ábrahám magva 
    vagytok; de meg akartok engem ölni, 
    mert az én beszédemnek nincs helye 
    nálatok. 
 38 Én azt beszélem, a mit az én Atyám-
    nál láttam; ti is azt cselekszitek 
    azért, a mit a ti atyátoknál láttatok. 
 39 Felelének és mondának néki: A mi 
    atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: 
    Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az 
    Ábrahám dolgait cselekednétek. 
 40 Ámde meg akartok engem ölni, 
    olyan embert, a ki az igazságot beszél-
    tem néktek, a melyet az Istent‹l hallot-
    tam. Ábrahám ezt nem cselekedte. 
 41 Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. 
    Mondának azért néki: Mi nem parázna-
    ságból születtünk; egy atyánk van, az 
    Isten. 
 42 Monda azért nékik Jézus: Ha az 
    Isten volna a ti atyátok, szeretnétek en-
    gem: mert én az Istent‹l származtam és 
    jöttem; mert nem is magamtól jöttem, 
    hanem ‹ küldött engem. 
 43 Miért nem értitek az én beszéde-
    met? Mert nem hallgathatjátok az én szó-
    mat. 
 44 Ti az ördög atyától valók vagy-
    tok, és a ti atyátok kívánságait akarjá-
    tok teljesíteni. Az emberöl‹ volt kezdet- 
    t‹l fogva, és nem állott meg az igaz-
    ságban, mert nincsen ‹ benne igazság. 
    Mikor hazugságot szól, a sajátjából 
    szól; mert hazug és hazugság atyja. 
 45 Mivelhogy pedig én igazságot szó-
    lok, nem hisztek nékem. 
 46 Ki vádol engem közűletek bűnnel? 
    Ha pedig igazságot szólok: miért nem 
    hisztek ti nékem? 
 47 A ki az Istent‹l van, hallgatja az 
    
    Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok 
    ti, mert nem vagytok az Istent‹l valók. 
 48 Felelének azért a zsidók és mondá-
    nak néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy 
    te Samaritánus vagy, és ördög van ben-
    ned? 
 49 Felele Jézus: Nincs én bennem ör-
    dög; hanem tisztelem az én Atyámat, és 
    ti gyaláztok engem. 
 50 Pedig én nem keresem az én dics‹-
    ségemet: van a ki keresi és megítéli. 
 51 Bizony, bizony mondom néktek, ha 
    valaki megtartja az én beszédemet, nem 
    lát halált soha örökké. 
 52 Mondának azért néki a zsidók: Most 
    értettük meg, hogy ördög van benned. 
    Ábrahám meghalt, a próféták is; és te 
    azt mondod: Ha valaki megtartja az én
    beszédemet, nem kóstol halált örökké. 
 53 Avagy nagyobb vagy-é te a mi 
    atyánknál Ábrahámnál, a ki meghalt? A 
    próféták is meghaltak: kinek állítod te 
    magadat? 
 54 Felele Jézus: Ha én dics‹ítem ma-
    gamat, az én dics‹ségem semmi: az én 
    atyám az, a ki dics‹ít engem, a kir‹l 
    ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek, 
 55 És nem ismeritek ‹t: de én isme-
    rem ‹t; és ha azt mondom, hogy nem is-
    merem ‹t, hozzátok hasonlóvá, hazuggá 
    leszek; de ismerem ‹t, és az ‹ beszédét 
    megtartom. 
 56 Ábrahám a ti atyátok örvendezett, 
    hogy meglátja az én napomat; látta is, és 
    örült. 
 57 Mondának azért néki a zsidók: Még 
    ötven esztend‹s sem vagy, és Ábrahá-
    mot láttad? 
 58 Monda nékik Jézus: Bizony, bizony 
    mondom néktek: Miel‹tt Ábrahám lett, 
    én vagyok. 
 59 Köveket ragadának azért, hogy 
    reá hajigálják; Jézus pedig elrejt‹zkö-
    dék, és kiméne a templomból, átmenvén 
    közöttük; és ilyen módon eltávozék. 

    János 9 

    És a mínt eltávozék, láta egy embert, 
    a ki születését‹l fogva vak vala. 
  2 És kérdezék ‹t a tanítványai, mond-
    ván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy en-
    nek szülei, hogy vakon született? 
  3 Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, 
    
    sem ennek szülei: hanem, hogy nyilván-
    valókká legyenek benne az Isten dolgai. 
  4 Nékem cselekednem kell annak dol-
    gait, a ki elküldött engem, a míg nappal 
    van: elj‹ az éjszaka, mikor senki sem 
    munkálkodhatik. 
  5 Míg e világon vagyok, e világ vilá-
    gossága vagyok. 
  6 Ezeket mondván, a földre köpe, és 
    az ‹ nyálából sárt csinála, és rákené a 
    sarat a vak szemeire, 
  7 És monda néki: Menj el, mosakodjál 
    meg a Siloám tavában (a mi azt jelenti: 
    Küldött). Elméne azért és megmosako-
    dék, és megjöve látva. 
  8 A szomszédok azért, és a kik az 
    el‹tt látták azt, hogy vak vala, mondá-
    nak: Nem ez-é az, a ki itt szokott ülni 
    és koldulni? 
  9 Némelyek azt mondák, hogy: Ez 
    az; mások pedig, hogy: Hasonlít hozzá. 
    Š azt mondá, hogy: Én vagyok az. 
 10 Mondának azért néki: Mimódon 
    nyiltak meg a te szemeid? 
 11 Felele az és monda: Egy ember, 
    a kit Jézusnak mondanak, sarat készíte 
    és rákené a szemeimre, és mond né-
    kem: Menj el a Siloám tavára és mo-
    sódjál meg; miután pedig elmenék és 
    megmosakodám, megjöve látásom.
 12 Mondának azért néki: Hol van az? 
    Monda: Nem tudom. 
 13 Vivék ‹t, a ki el‹bb még vak volt, 
    a farizeusokhoz. 
 14 Mikor pedig Jézus a sarat csinálá 
    és felnyitá ennek szemeit, szombat vala. 
 15 Szintén a farizeusok is megkérde-
    zék azért ‹t, mimódon jött meg a látása? 
    Š pedig monda nékik: Sarat t‹n sze- 
    meimre, és megmosakodám, és látok. 
 16 Mondának azért némelyek a fari-
    zeusok közűl: Ez az ember nincsen Is- 
    tent‹l, mert nem tartja meg a szomba-
    tot. Mások mondának: Mimódon tehet 
    bűnös ember ilyen jeleket? És hasonlás 
    l‹n közöttük. 
 17 Újra mondának a vaknak: Te mit 
    szólsz ‹ róla, hogy megnyitá a szemei-
    det? Š pedig monda: Hogy próféta. 
 18 Nem hivék azért a zsidók róla, hogy 
    vak vala és megjöve a látása, mígnem 
    el‹hívák annak szüleit, a kinek megjöve 
    a látása, 
 19 És megkérdezék azokat, mondván: 
    Ez a ti fiatok, a kir‹l azt mondjátok, hogy 
    vakon született? mimódon lát hát most? 
 20 Felelének nékik annak szülei és 
    mondának: Tudjuk, hogy ez a mi fiúnk, 
    és hogy vakon született: 

 21 De mimódon lát most, nem tudjuk; 
    vagy ki nyitotta meg a szemeit, mi nem 
    tudjuk: elég id‹s már ‹; ‹t kérdezzétek; 
    ‹ beszéljen magáról. 
 22 Ezeket mondák annak szülei, mivel-
    hogy félnek vala a zsidóktól: mert 
    megegyeztek már a zsidók, hogyha va-
    laki Krisztusnak vallja ‹t, rekesztessék 
    ki a gyülekezetb‹l. 
 23 Ezért mondák annak szülei, hogy: 
    Elég id‹s, ‹t kérdezzétek. 
 24 Másodszor is szólíták azért az em-
    bert, a ki vak vala, és mondának néki: 
    Adj dics‹séget az Istennek; mi tudjuk, 
    hogy ez az ember bűnös. 
 25 Felele azért az és monda: Ha bű-
    nös-é, nem tudom: egyet tudok, hogy 
    noha vak voltam, most látok. 
 26 Újra mondák pedig néki: Mit csinált 
    veled? Mimódon nyitotta meg a szemei-
    det? 
 27 Felele nékik: Már mondám néktek 
    és nem hallátok: miért akarjátok újra 
    hallani? avagy ti is az ‹ tanítványai 
    akartok lenni? 
 28 Szidalmazák azért ‹t, és mondának: 
    Te vagy annak a tanítványa; mi pedig 
    a Mózes tanítványai vagyunk. 
 29 Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt 
    az Isten: err‹l pedig azt sem tudjuk,
    honnan való. 
 30 Felele az ember és monda nékik: 
    Bizony csodálatos az, hogy ti nem tud-
    játok honnan való, és az én szemeimet 
    megnyitotta. 
 31 Pedig tudjuk, hogy az Isten nem 
    hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha 
    valaki istenfél‹, és az ‹ akaratát cse- 
    lekszi, azt hallgatja meg. 
 32 Örökt‹l fogva nem hallaték, hogy 
    vakon szülöttnek szemeit valaki meg-
    nyitotta volna. 
 33 Ha ez nem Istent‹l volna, semmit 
    sem cselekedhetnék. 
 34 Felelének és mondának néki: Te 
    mindenest‹l bűnben születtél, és te ta- 
    nítasz minket? És kiveték ‹t. 
 35 Meghallá Jézus, hogy kiveték azt; 
    és találkozván vele, monda néki: Hiszel-é 
    te az Isten Fiában? 
 36 Felele az és monda: Ki az, Uram, 
    hogy higyjek benne? 
 37 Monda pedig néki Jézus: Láttad is 
    ‹t, és a ki beszél veled, az az. 
 38 Az pedig monda: Hiszek, Uram. És 
    imádá Št. 
 39 És monda Jézus: Ítélet végett jöt-
    tem én e világra, hogy a kik nem látnak, 
    
    lássanak; és a kik látnak, vakok le-
    gyenek. 
 40 És hallák ezeket némely farizeusok, 
    a kik vele valának, és mondának néki: 
    Avagy mi is vakok vagyunk-é? 
 41 Monda nékik Jézus: Ha vakok vol-
    nátok, nem volna bűnötök; ámde azt 
    mondjátok, hogy látunk: azért a ti bű-
    nötök megmarad. 

    János 10 

    Bizony, bizony mondom néktek: A ki 
    nem az ajtón megy be a juhok aklába, 
    hanem másunnan hág be, tolvaj az és 
    rabló. 
  2 A ki pedig az ajtón megy be, a juhok 
    pásztora az. 
  3 Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a 
    juhok hallgatnak annak szavára; és a 
    maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti 
    ‹ket. 
  4 És mikor kiereszti az ‹ juhait, el‹t-
    tök megy; és a juhok követik ‹t, mert 
    ismerik az ‹ hangját. 
  5 Idegent pedig nem követnek, hanem 
    elfutnak attól: mert nem ismerik az ide-
    genek hangját. 
  6 Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; 
    de ‹k nem értették, mi az, a mit szól 
    vala nékik. 
  7 Újra monda azért nékik Jézus: Bi-
    zony, bizony mondom néktek, hogy én 
    vagyok a juhoknak ajtaja. 
  8 Mindazok, a kik el‹ttem jöttek, tol-
    vajok és rablók: de nem hallgattak rájok 
    a juhok. 
  9 Én vagyok az ajtó: ha valaki én raj-
    tam megy be, megtartatik, és bejár és 
    kijár majd, és legel‹t talál. 
 10 A tolvaj nem egyébért j‹, hanem 
    hogy lopjon és öljön és pusztítson: én 
    azért jöttem, hogy életök legyen, és 
    b‹völködjenek. 
 11 Én vagyok a jó pásztor: a jó 
    pásztor életét adja a juhokért. 
 12 A béres pedig és a ki nem pásztor, 
    a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a 
    farkast j‹ni, és elhagyja a juhokat, és 
    elfut: és a farkas elragadozza azokat, 
    és elszéleszti a juhokat. 
 13 A béres pedig azért fut el, mert 
    béres, és nincs gondja a juhokra. 
 14 Én vagyok a jó pásztor; és isme-
    rem az enyéimet, és engem is ismer-
    nek az enyéim, 
 15 A miként ismer engem az Atya, és 
    
    én is ismerem az Atyát; és életemet 
    adom a juhokért. 
 16 Más juhaim is vannak nékem, 
    a melyek nem ebb‹l az akolból valók: 
    azokat is el‹ kell hoznom, és hallgatnak 
    majd az én szómra; és lészen egy akol 
    és egy pásztor. 
 17 Azért szeret engem az Atya, mert 
    én leteszem az én életemet, hogy újra 
    felvegyem azt.
 18 Senki sem veszi azt el én t‹lem, 
    hanem én teszem le azt én magamtól. 
    Van hatalmam letenni azt, és van hatal-
    mam ismét felvenni azt. Ezt a parancso-
    latot vettem az én Atyámtól. 
 19 Újra hasonlás l‹n a zsidók között 
    e beszédek miatt. 
 20 És sokan mondják vala közűlök: 
    Ördög van benne és bolondozik: mit 
    hallgattok reá? 
 21 Mások mondának: Ezek nem ördön-
    g‹snek beszédei. Valjon az ördög meg-
    nyithatja-é a vakok szemeit? 
 22 L‹n pedig Jeruzsálemben a tem-
    plomszentelés ünnepe: és tél vala;
 23 És Jézus a templomban, a Salamon 
    tornáczában jár vala. 
 24 Körűlvevék azért ‹t a zsidók, és mon- 
    dának néki: Meddig tartasz még bizony- 
    talanságban bennünket? Ha te vagy a 
    Krisztus, mondd meg nékünk nyilván! 
 25 Felele nékik Jézus: Megmondtam 
    néktek, és nem hiszitek: a cselekede-
    tek, a melyeket én cselekszem az én 
    Atyám nevében, azok tesznek bizonysá-
    got rólam. 
 26 De ti nem hisztek, mert ti nem az 
    én juhaim közűl vagytok. A mint meg-
    mondtam néktek: 
 27 Az én juhaim hallják az én szómat, 
    és én ismerem ‹ket, és követnek en-
    gem: 
 28 És én örök életet adok nékik; és 
    soha örökké el nem vesznek, és senki 
    ki nem ragadja ‹ket az én kezemb‹l. 
 29 Az én Atyám, a ki azokat adta né-
    kem, nagyobb mindeneknél; és senki 
    sem ragadhatja ki azokat az én Atyám-
    nak kezéb‹l. 
 30 Én és az Atya egy vagyunk. 
 31 Ismét köveket ragadának azért a 
    zsidók, hogy megkövezzék ‹t. 
 32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot 
    mutattam néktek az én Atyámtól; azok 
    közűl melyik dologért köveztek meg 
    engem? 

 33 Felelének néki a zsidók, mondván: 
    Jó dologért nem kövezünk meg téged, 
    hanem káromlásért, tudniillik, hogy te 
    ember létedre Istenné teszed magadat. 
 34 Felele nékik Jézus: Nincs-é meg-
    írva a ti törvényetekben: Én mondám: 
    Istenek vagytok? 
 35 Ha azokat isteneknek mondá, a kik-
    hez az Isten beszéde l‹n, (és az írás fel 
    nem bontható), 
 36 Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya 
    megszentelt és elküldött e világra: Ká-
    romlást szólsz; mivelhogy azt mondám: 
    Az Isten Fia vagyok?! 
 37 Ha az én Atyám dolgait nem cse-
    lekszem, ne higyjetek nékem. 
 38 Ha pedig azokat cselekszem, ha 
    nékem nem hisztek is, higyjetek a cse- 
    lekedeteknek: hogy megtudjátok és 
    elhigyjétek, hogy az Atya én bennem 
    van, és én ‹ benne vagyok. 
 39 Ismét meg akarák azért ‹t fogni; 
    de kiméne az ‹ kezökb‹l. 
 40 És újra elméne túl a Jordánon, arra 
    a helyre, a hol János el‹ször keresz- 
    telt vala; és ott marada. 
 41 És sokan menének ‹ hozzá és mond-
    ják vala, hogy: János nem tett ugyan 
    semmi csodát; de mindaz, a mit János 
    e fel‹l mondott, igaz vala. 
 42 És sokan hivének ott ‹ benne. 

    János 11 

    Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániá-
    ból, Máriának és az ‹ testvérének, 
    Márthának falujából. 
  2 Az a Mária volt pedig az, a kinek a 
    testvére Lázár beteg vala, a ki meg-
    kente vala az Urat kenettel és a hajá-
    val törlé meg annak lábait. 
  3 Küldének azért a testvérek ‹ hozzá, 
    mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, 
    beteg. 
  4 Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, 
    monda: Ez a betegség nem halálos, ha-
    nem az Isten dics‹ségére való, hogy 
    dics‹íttessék általa az Istennek Fia. 
  5 Szereti vala pedig Jézus Márthát és 
    annak n‹testvérét, és Lázárt. 
  6 Mikor azért meghallá, hogy beteg, 
    akkor két napig marada azon a helyen, 
    a hol vala. 
  7 Ez után aztán monda tanítványainak: 
    Menjünk ismét Júdeába. 

  8 Mondának néki a tanítványok: Mes-
    ter, most akarnak vala téged megkövezni 
    a Júdabeliek, és újra oda mégy? 
  9 Felele Jézus: Avagy nem tizenkét 
    órája van-é a napnak? Ha valaki nappal 
    jár, nem botlik meg, mert látja e világ-
    nak világosságát. 
 10 De a ki éjjel jár, megbotlik, mert 
    nincsen abban világosság. 
 11 Ezeket mondá; és ezután monda 
    nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; 
    de elmegyek, hogy felköltsem ‹t. 
 12 Mondának azért az ‹ tanítványai: 
    Uram, ha elaludt, meggyógyul. 
 13 Pedig Jézus annak haláláról be-
    szélt; de ‹k azt hitték, hogy álomnak 
    alvásáról szól. 
 14 Ekkor azért nyilván monda nékik 
    Jézus: Lázár megholt. 
 15 És örülök, hogy nem voltam ott, ti 
    érettetek, hogy higyjetek. De menjünk 
    el ‹ hozzá! 
 16 Monda azért Tamás, a ki Kett‹snek 
    mondatik, az ‹ tanítványtársainak: Men-
    jünk el mi is, hogy meghaljunk vele. 
 17 Elmenvén azért Jézus, úgy találá, 
    hogy az már négy napja vala sírban. 
 18 Bethánia pedig közel vala Jeruzsá-
    lemhez, mintegy tizenöt futamatnyira; 
 19 És a zsidók közűl sokan mentek 
    vala Márthához és Máriához, hogy vigasz-
    talják ‹ket az ‹ testvérök fel‹l. 
 20 Mártha azért, a mint hallja vala, 
    hogy Jézus j‹, elébe méne; Mária pedig 
    otthon űl vala. 
 21 Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, 
    ha itt lettél volna, nem halt volna meg 
    a testvérem. 
 22 De most is tudom, hogy a mit csak 
    kérsz az Istent‹l, megadja néked az Isten. 
 23 Monda néki Jézus: Feltámad a te 
    testvéred. 
 24 Monda néki Mártha: Tudom, hogy 
    feltámad a feltámadáskor az utolsó 
    napon. 
 25 Monda néki Jézus: Én vagyok a 
    feltámadás és az élet: a ki hisz én ben-
    nem, ha meghal is, él; 
 26 És a ki csak él és hisz én bennem, 
    soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? 
 27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, 
    hogy te vagy a Krisztus, az Istennek 
    Fia, a ki e világra jövend‹ vala. 
 28 És a mint ezeket mondotta vala, 
    elméne, és titkon szólítá az ‹ testvérét 
    Máriát, mondván: A Mester itt van és 
    hív téged. 

 29 Mihelyt ez hallá, felkele hamar és 
    hozzá méne. 
 30 Jézus pedig nem ment vala még be 
    a faluba, hanem azon a helyen vala, 
    a hová Mártha elébe ment vala. 
 31 A zsidók azért, a kik ‹ vele otthon 
    valának és vigasztalák ‹t, látván, hogy 
    Mária hamar felkél és kimegy vala, utána 
    menének, ezt mondván: A sírhoz megy, 
    hogy ott sírjon. 
 32 Mária azért, a mint oda ére, a hol 
    Jézus vala, meglátván ‹t, az ‹ lábaihoz 
    esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál 
    volna, nem halt volna meg az én test-
    vérem. 
 33 Jézus azért, a mint látja vala, hogy 
    az sír és sírnak a vele jött zsidók is, el-
    búsula lelkében és igen megrendüle. 
 34 És monda: Hová helyeztétek ‹t? 
    Mondának néki: Uram, jer és lásd meg! 
 35 Könnyekre fakadt Jézus. 
 36 Mondának azért a zsidók: Ímé, 
    mennyire szerette ‹t! 
 37 Némelyek pedig mondának közű-
    lök: Nem megtehette volna-é ez, a ki a 
    vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne 
    haljon meg? 
 38 Jézus pedig újra felindulva magá-
    ban, oda megy vala a sírhoz. Az pedig 
    egy üreg vala, és k‹ feküvék rajta. 
 39 Monda Jézus: Vegyétek el a követ. 
    Monda néki a megholtnak n‹testvére, 
    Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen 
    negyednapos. 
 40 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é 
    néked, hogy ha hiszel, meglátod majd 
    az Istennek dics‹ségét? 
 41 Elvevék azért a követ onnan, a hol 
    a megholt feküszik vala. Jézus pedig 
    felemelé szemeit az égre, és monda: 
    Atyám, hálát adok néked, hogy meg-
    hallgattál engem. 
 42 Tudtam is én, hogy te mindenkor 
    meghallgatsz engem; csak a körűlálló 
    sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, 
    hogy te küldtél engem. 
 43 És mikor ezeket mondá, fenszóval 
    kiálta: Lázár, j‹jj ki! 
 44 És kijöve a megholt, lábain és ke-
    zein kötelékekkel megkötözve, és az 
    orczája kend‹vel vala leborítva. Monda 
    nékik Jézus: Oldozzátok meg ‹t, és 
    hagyjátok menni. 
 45 Sokan hivének azért ‹ benne ama 
    zsidók közűl, a kik Máriához mentek 
    vala, és láták, a miket cselekedett vala. 
 46 De némelyek azok közűl elmené-
    nek a farizeusokhoz, és elbeszélék nékik, 
    a miket Jézus cselekedett vala. 

 47 Egybegyűjték azért a papifejedel-
    mek és a farizeusok a f‹tanácsot, és 
    mondának: Mit cselekedjünk? mert ez 
    az ember sok csodát mível. 
 48 Ha ekképen hagyjuk ‹t, mindenki 
    hinni fog ‹ benne: és elj‹nek majd a 
    rómaiak és elveszik t‹lünk mind e he-
    lyet, mind e népet.
 49 Egy pedig ‹ közűlök, Kajafás, 
    a ki f‹pap vala abban az esztend‹ben, 
    monda nékik: Ti semmit sem tudtok, 
 50 Meg sem gondoljátok, hogy jobb 
    nékünk, hogy egy ember haljon meg a 
    népért, és az egész nép el ne veszszen. 
 51 Ezt pedig nem magától mondta: 
    hanem mivelhogy abban az esztend‹ben 
    f‹pap vala, jövend‹t monda, hogy Jézus 
    meg fog halni a népért; 
 52 És nemcsak a népért, hanem azért 
    is, hogy az Istennek elszéledt gyerme-
    keit egybegyűjtse. 
 53 Ama naptól azért azon tanakodá-
    nak, hogy ‹t megöljék. 
 54 Jézus azért nem jár vala többé nyil-
    vánosan a zsidók között, hanem elméne 
    onnan a vidékre, a pusztához közel, egy 
    Efraim nevű városba; és ott tartózko-
    dék az ‹ tanítványaival. 
 55 Közel vala pedig a zsidók husvétja: 
    és sokan menének fel Jeruzsálembe a 
    vidékr‹l husvét el‹tt, hogy megtisztul-
    janak. 
 56 Keresék azért Jézust, és szólnak 
    vala egymással a templomban állva: Mit 
    gondoltok, hogy nem jön-é fel az ün-
    nepre? 
 57 A papi fejedelmek pedig és a fari-
    zeusok is parancsolatot adának, hogy ha 
    valaki megtudja, hogy hol van, jelentse 
    meg, hogy ‹t megfogják.    
    
    János 12 

    Jézus azért hat nappal a husvét el‹tt 
    méne Bethániába, a hol a megholt Lá-
    zár vala, a kit feltámasztott a halálból. 
  2 Vacsorát készítének azért ott néki, 
    és Mártha szolgál vala fel; Lázár pedig 
    egy vala azok közűl, a kik együtt ülnek 
    vala ‹ vele. 
  3 Mária azért el‹vévén egy font igazi, 
    drága nárdusból való kenetet, megkené 
    a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait 
    
    a saját hajával; a ház pedig megtelék a 
    kenet illatával. 
  4 Monda azért egy az ‹ tanítványai 
    közűl, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, 
    a ki ‹t elárulandó vala: 
  5 Miért nem adták el ezt a kenetet 
    háromszáz dénáron, és miért nem adták 
    a szegényeknek? 
  6 Ezt pedig nem azért mondá, mintha 
    néki a szegényekre volna gondja, hanem 
    mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az 
    erszény, és a mit abba tesznek vala, el-
    csené. 
  7 Monda azért Jézus: Hagyj békét 
    néki; az én temetésem idejére tartogatta 
    ‹ ezt. 
  8 Mert szegények mindenkor vannak 
    veletek, én pedig nem mindenkor va-
    gyok. 
  9 A zsidók közűl azért nagy sokaság 
    értesült vala arról, hogy ‹ ott van: és 
    oda menének nemcsak Jézusért, hanem 
    hogy Lázárt is lássák, a kit feltámasz-
    tott a halálból. 
 10 A papifejedelmek pedig tanácsko-
    zának, hogy Lázárt is megöljék; 
 11 Mivelhogy a zsidók közűl sokan ‹ 
    miatta menének oda és hivének a Jé-
    zusban. 
 12 Másnap a nagy sokaság, a mely az 
    ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus 
    Jeruzsálembe j‹, 
 13 Pálmaágakat v‹n, és kiméne elébe, 
    és kiált vala: Hozsánna: Áldott, a ki 
    j‹ az Úrnak nevében, az Izráelnek ama 
    királya! 
 14 Találván pedig Jézus egy szamarat, 
    felűle arra, a mint meg van írva: 
 15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te 
    királyod j‹, szamárnak vemhén űlve. 
 16 Ezeket pedig nem értették eleinte 
    az ‹ tanítványai: hanem mikor meg-
    dics‹ítteték Jézus, akkor emlékezének 
    vissza, hogy ezek ‹ fel‹le vannak meg-
    írva, és hogy ezeket mívelték ‹ vele. 
 17 A sokaság azért, a mely ‹ vele vala, 
    mikor kihívta Lázárt a koporsóból és 
    feltámasztotta ‹t a halálból, bizonysá-
    got t‹n. 
 18 Azért is méne ‹ elébe a sokaság, 
    mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte 
    vala. 
 19 Mondának azért a farizeusok egy-
    más között: Látjátok-é, hogy semmit 
    sem értek? Ímé, mind e világ ‹ utána 
    megy. 
 20 Néhány görög is vala azok között, 
    
    a kik felmenének, hogy imádkozzanak 
    az ünnepen: 
 21 Ezek azért a galileai Bethsaidából 
    való Filephez menének, és kérék ‹t, 
    mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust. 
 22 Megy vala Filep és szóla András-
    nak, és viszont András és Filep szóla 
    Jézusnak. 
 23 Jézus pedig felele nékik, mondván: 
    Eljött az óra, hogy megdics‹íttessék az 
    embernek Fia. 
 24 Bizony, bizony mondom néktek: 
    Ha a földbe esett gabonamag el nem 
    hal, csak egymaga marad; ha pedig el-
    hal, sok gyümölcsöt terem.
 25 A ki szereti a maga életét, elveszti 
    azt; és a ki gyűlöli a maga életét e vilá-
    gon, örök életre tartja meg azt. 
 26 A ki nékem szolgál, engem köves-
    sen; és a hol én vagyok, ott lesz az én 
    szolgám is: és a ki nékem szolgál, meg-
    becsüli azt az Atya.
 27 Most az én lelkem háborog; és mit 
    mondjak? Atyám, ments meg engem ett‹l 
    az órától. De azért jutottam ez órára. 
 28 Atyám, dics‹ítsd meg a te nevedet! 
    Szózat jöve azért az égb‹l: Meg is di-
    cs‹ítettem, és újra megdics‹ítem. 
 29 A sokaság azért, a mely ott állt és 
    hallotta vala, azt mondá, hogy menny-
    dörgött: mások mondának: Angyal szólt 
    néki. 
 30 Felele Jézus és monda: Nem én 
    érettem l‹n e szó, hanem ti érettetek. 
 31 Most van e világ kárhoztatása; most 
    vettetik ki e világ fejedelme: 
 32 És én, ha felemeltetem e földr‹l, 
    mindeneket magamhoz vonszok. 
 33 Ezt pedig azért mondá, hogy meg-
    jelentse, milyen halállal kell meghalnia. 
 34 Felele néki a sokaság: Mi azt hal-
    lottuk a törvényb‹l, hogy a Krisztus 
    örökké megmarad: hogyan mondod hát 
    te, hogy az ember Fiának fel kell emel-
    tetnie? Kicsoda ez az ember Fia? 
 35 Monda azért nékik Jézus: Még egy 
    kevés ideig veletek van a világosság. 
    Járjatok, a míg világosságotok van, 
    hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és 
    a ki a sötétségben jár, nem tudja, hová 
    megy. 
 36 Míg a világosságotok megvan, higy-
    jetek a világosságban, hogy a világos-
    
    ság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, 
    és elmenvén, elrejt‹zködék el‹lük. 
 37 És noha ‹ ennyi jelt tett vala el‹t-
    tük, mégsem hivének ‹ benne: 
 38 Hogy beteljesedjék az Ésaiás pró-
    féta beszéde, a melyet monda: Uram, 
    ki hitt a mi tanításunknak? és az Úr 
    karja kinek jelentetett meg? 
 39 Azért nem hihetnek vala, mert is-
    mét monda Ésaiás: 
 40 Megvakította az ‹ szemeiket, és 
    megkeményítette az ‹ szívöket; hogy 
    szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne 
    értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne 
    gyógyítsam ‹ket. 
 41 Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá 
    az ‹ dics‹ségét; és beszéle ‹ fel‹le. 
 42 Mindazáltal a f‹emberek közűl is 
    sokan hivének ‹ benne; de a farizeusok 
    miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesz-
    tessenek a gyülekezetb‹l: 
 43 Mert inkább szerették az emberek 
    dícséretét, mintsem az Istennek dícsé-
    retét. 
 44 Jézus pedig kiálta és monda: A ki 
    hisz én bennem, nem én bennem hisz, 
    hanem abban, a ki elküldött engem. 
 45 És a ki engem lát, azt látja, a ki 
    küldött engem. 
 46 Én világosságul jöttem e világra, 
    hogy senki ne maradjon a sötétségben, 
    a ki én bennem hisz. 
 47 És ha valaki hallja az én beszédei-
    met és nem hisz, én nem kárhoztatom 
    azt: mert nem azért jöttem, hogy kár-
    hoztassam a világot, hanem hogy meg-
    tartsam a világot. 
 48 A ki megvet engem és nem veszi 
    be az én beszédeimet, van annak, a ki ‹t 
    kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólot-
    tam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. 
 49 Mert én nem magamtól szóltam; 
    hanem az Atya, a ki küldött engem, ‹ 
    parancsolta nékem, hogy mit mondjak 
    és mit beszéljek.
 50 És tudom, hogy az ‹ parancsolata 
    örök élet. A miket azért én beszélek, 
    úgy beszélem, a mint az Atya mondotta 
    vala nékem.
    
    János 13 
    
    A husvét ünnepe el‹tt pedig, tudván 
    Jézus, hogy eljött az ‹ órája, hogy át-
    menjen e világból az Atyához, mivel-
    
    hogy szerette az övéit e világon, mind-
    végig szerette ‹ket. 
  2 És vacsora közben, a mikor az ördög 
    belesugalta már Iskáriótes Júdásnak, a 
    Simon fiának szívébe, hogy árulja el ‹t, 
  3 Tudván Jézus, hogy az Atya min-
    dent hatalmába adott néki, és hogy ‹ 
    az Istent‹l jött és az Istenhez megy, 
  4 Felkele a vacsorától, leveté a fels‹ 
    ruháját; és egy kend‹t vévén, körűlköté 
    magát. 
  5 Azután vizet tölte a medenczébe, és 
    kezdé mosni a tanítványok lábait, és 
    megtörleni a kend‹vel, a melylyel körűl 
    vala kötve. 
  6 Méne azért Simon Péterhez; és az 
    monda néki: Uram, te mosod-é meg az 
    én lábaimat? 
  7 Felele Jézus és monda néki: A mit 
    én cselekszem, te azt most nem érted, 
    de ezután majd megérted.
  8 Monda néki Péter: Az én lábaimat 
    nem mosod meg soha! Felele néki Jé-
    zus: Ha meg nem moslak téged, semmi 
    közöd sincs én hozzám. 
  9 Monda néki Simon Péter: Uram, ne 
    csak lábaimat, hanem kezeimet és feje-
    met is! 
 10 Monda néki Jézus: A ki megfürö- 
    dött, nincs másra szüksége, mint a lábait 
    megmosni, különben egészen tiszta; ti 
    is tiszták vagytok, de nem mindnyájan. 
 11 Tudta ugyanis, hogy ki árulja el 
    ‹t; azért mondá: Nem vagytok mindnyá-
    jan tiszták! 
 12 Mikor azért megmosta azoknak lá-
    bait, és a fels‹ ruháját felvette, újra le-
    űlvén, monda nékik: Értitek-é, hogy mit 
    cselekedtem veletek? 
 13 Ti engem így hívtok: Mester, 
    és Uram. És jól mondjátok, mert az 
    vagyok. 
 14 Azért, ha én az Úr és a Mester meg-
    mostam a ti lábaitokat, néktek is meg 
    kell mosnotok egymás lábait. 
 15 Mert példát adtam néktek, hogy 
    a miképen én cselekedtem veletek, ti is 
    akképen cselekedjetek. 
 16 Bizony, bizony mondom néktek: 
    A szolga nem nagyobb az ‹ Uránál; 
    sem a követ nem nagyobb annál, a ki 
    azt küldte. 
 17 Ha tudjátok ezeket, boldogok lesz-
    tek, ha cselekszitek ezeket. 
 18 Nem mindnyájatokról szólok; tu-
    dom én kiket választottam el; hanem 
    
    hogy beteljesedjék az írás: A ki velem 
    ette a kenyeret, a sarkát emelte fel elle-
    nem. 
 19 Most megmondom néktek, miel‹tt 
    meglenne, hogy mikor meglesz, higyjé-
    tek majd, hogy én vagyok. 
 20 Bizony, bizony mondom néktek: 
    A ki befogadja, ha valakit elküldök, 
    engem fogad be; a ki pedig engem be-
    fogad, azt fogadja be, a ki engem kül-
    dött. 
 21 Mikor ezeket mondja vala Jézus,
    igen nyugtalankodék lelkében, és bi-
    zonyságot t‹n, és monda: Bizony, bi-
    zony mondom néktek, hogy egy ti közű-
    letek elárul engem. 
 22 A tanítványok ekkor egymásra tekin-
    tének bizonytalankodva, hogy kir‹l szól.
 23 Egy pedig az ‹ tanítványai közűl 
    a Jézus kebelén nyugszik vala, a kit 
    szeret vala Jézus. 
 24 Int azért ennek Simon Péter, hogy 
    tudakozza meg, ki az, a kir‹l szól? 
 25 Az pedig a Jézus kebelére hajol- 
    ván, monda néki: Uram, ki az? 
 26 Felele Jézus: Az, a kinek én a be-
    mártott falatot adom. És bemártván a 
    falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Si-
    mon fiának. 
 27 És a falat után akkor beméne abba 
    a Sátán. Monda azért néki Jézus: A mit 
    cselekszel, hamar cselekedjed. 
 28 Ezt pedig senki sem érté a leűltek 
    közűl, miért mondta néki. 
 29 Némelyek ugyanis alíták, mivel-
    hogy az erszény Júdásnál vala, hogy 
    azt mondá néki Jézus: Vedd meg, a mikre 
    szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy 
    adjon valamit a szegényeknek. 
 30 Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, 
    azonnal kiméne: vala pedig éjszaka. 
 31 Mikor azért kiment vala, monda Jé- 
    zus: Most dics‹ítteték meg az embernek 
    Fia, az Isten is megdics‹ítteték ‹ benne. 
 32 Ha megdics‹ítteték ‹ benne az Is-
    ten, az Isten is megdics‹íti ‹t ‹ magá-
    ban, és ezennel megdics‹íti ‹t. 
 33 Fiaim, egy kevés ideig még vele-
    tek vagyok. Kerestek majd engem; de 
    a miként a zsidóknak mondám, hogy: 
    A hová én megyek, ti nem jöhettek; 
    most néktek is mondom. 
 34 Új parancsolatot adok néktek, hogy 
    egymást szeressétek; a mint én szerette-
    lek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. 

 35 Err‹l ismeri meg mindenki, hogy 
    az én tanítványaim vagytok, ha egymást 
    szeretni fogjátok. 
 36 Monda néki Simon Péter: Uram, 
    hová mégy? Felele néki Jézus: A hová 
    én megyek, most én utánam nem jöhetsz; 
    utóbb azonban utánam jössz. 
 37 Monda néki Péter: Uram, miért nem 
    mehetek most utánad? Az életemet adom 
    éretted! 
 38 Felele néki Jézus: Az életedet adod 
    érettem? Bizony, bizony mondom né-
    ked, nem szól addig a kakas, mígnem 
    háromszor megtagadsz engem. 

    János 14 

    Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higy-
    jetek Istenben, és higyjetek én bennem. 
  2 Az én Atyámnak házában sok lakó-
    hely van; ha pedig nem volna, meg-
    mondtam volna néktek. Elmegyek, hogy 
    helyet készítsek néktek. 
  3 És ha majd elmegyek és helyet ké-
    szítek néktek, ismét eljövök és magam-
    hoz veszlek titeket; hogy a hol én va-
    gyok, ti is ott legyetek. 
  4 És hogy hová megyek én, tudjátok; 
    az útat is tudjátok. 
  5 Monda néki Tamás: Uram, nem tud-
    juk hová mégy; mimódon tudhatjuk 
    azért az útat? 
  6 Monda néki Jézus: Én vagyok az 
    út, az igazság és az élet; senki sem 
    mehet az Atyához, hanemha én általam. 
  7 Ha megismertetek volna engem, 
    megismertétek volna az én Atyámat is; 
    és mostantól fogva ismeritek ‹t, és lát-
    tátok ‹t. 
  8 Monda néki Filep: Uram, mutasd 
    meg nékünk az Atyát, és elég nékünk! 
  9 Monda néki Jézus: Annyi id‹ óta 
    veletek vagyok, és még sem ismertél 
    meg engem, Filep? a ki engem látott, 
    látta az Atyát; mimódon mondod azért 
    te: Mutasd meg nékünk az Atyát? 
 10 Nem hiszed-é, hogy én az Atyában 
    vagyok, és az Atya én bennem van? 
    A beszédeket, a melyeket én mondok 
    néktek, nem magamtól mondom; ha-
    nem az Atya, a ki én bennem lakik, ‹ 
    cselekszi e dolgokat. 

 11 Higyjetek nékem, hogy én az Atyá-
    ban vagyok, és az Atya én bennem van; 
    ha pedig nem, magokért a cselekede-
    tekért higyjetek nékem. 
 12 Bizony, bizony mondom néktek: 
    A ki hisz én bennem, az is cselekszi 
    majd azokat a cselekedeteket, a melye-
    ket én cselekeszem; és nagyobbakat is 
    cselekszik azoknál; mert én az én Atyám-
    hoz megyek. 
 13 És akármit kértek majd az én 
    nevemben, megcselekszem azt, hogy 
    dics‹íttessék az Atya a Fiúban. 
 14 Ha valamit kértek az én nevemben, 
    én megcselekszem azt. 
 15 Ha engem szerettek, az én paran-
    csolataimat megtartsátok. 
 16 És én kérem az Atyát, és más ví-
    gasztalót ád néktek, hogy veletek ma-
    radjon mindörökké, 
 17 Az igazságnak ama Lelkét: a kit a 
    világ be nem fogadhat, mert nem látja 
    ‹t és nem ismeri ‹t; de ti ismeritek ‹t, 
    mert nálatok lakik, és bennetek marad. 
 18 Nem hagylak titeket árvákul; eljö-
    vök ti hozzátok. 
 19 Még egy kevés id‹ és a világ nem 
    lát engem többé; de ti megláttok engem: 
    mert én élek, ti is élni fogtok. 
 20 Azon a napon megtudjátok majd ti, 
    hogy én az én Atyámban vagyok, és ti 
    én bennem, és én ti bennetek. 
 21 A ki ismeri az én parancsolataimat 
    és megtartja azokat, az szeret engem; 
    a ki pedig engem szeret, azt szereti az 
    én Atyám, én is szeretem azt, és kijelen-
    tem magamat annak. 
 22 Monda néki Júdás (nem az Iskárió-
    tes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelen-
    ted ki magadat, és nem a világnak? 
 23 Felele Jézus és monda néki: Ha 
    valaki szeret engem, megtartja az én 
    beszédemet: és az én Atyám szereti azt, 
    és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. 
 24 A ki nem szeret engem, nem tartja 
    meg az én beszédeimet: és az a beszéd, 
    a melyet hallotok, nem az enyém, hanem 
    az Atyáé, a ki küldött engem. 
 25 Ezeket beszéltem néktek, a míg 
    veletek valék. 
 26 Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, 
    a kit az én nevemben küld az Atya, 
    az mindenre megtanít majd titeket, és 
    eszetekbe juttatja mindazokat, a miket 
    mondottam néktek.
 27 Békességet hagyok néktek; az én 
    
    békességemet adom néktek: nem úgy 
    adom én néktek, a mint a világ adja. Ne 
    nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne fél-
    jen! 
 28 Hallottátok, hogy én azt mondtam 
    néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. 
    Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, 
    hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyá-
    hoz; mert az én Atyám nagyobb ná-
    lamnál. 
 29 És most mondtam meg néktek, mi-
    el‹t meglenne: hogy a mikor majd 
    meglesz, higyjetek. 
 30 Nem sokat beszélek már veletek, 
    mert jön a világ fejedelme: és én ben-
    nem nincsen semmije; 
 31 De, hogy megtudja a világ, hogy 
    szeretem az Atyát és úgy cselekszem, a 
    mint az én Atyám parancsolta nékem: 
    keljetek fel, menjünk el innen. 

    János 15 

    Én vagyok az igazi sz‹l‹t‹, és az én 
    Atyám a sz‹l‹műves. 
  2 Minden sz‹l‹vessz‹t, a mely én ben-
    nem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; 
    mindazt pedig, a mely gyümölcsöt te-
    rem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt 
    teremjen. 
  3 Ti már tiszták vagytok ama beszéd 
    által, a melyet szóltam néktek. 
  4 Maradjatok én bennem és én is ti 
    bennetek. Miképen a sz‹l‹vessz‹ nem 
    teremhet gyümölcsöt magától, hanemha 
    a sz‹l‹t‹kén marad; akképen ti sem, 
    hanemha én bennem maradtok. 
  5 Én vagyok a sz‹l‹t‹, ti a sz‹l‹vesz- 
    sz‹k: A ki én bennem marad, én pe- 
    dig ‹ benne, az terem sok gyümölcsöt: 
    mert nálam nélkűl semmit sem csele-
    kedhettek. 
  6 Ha valaki nem marad én bennem, ki-
    vettetik, mint a sz‹l‹vessz‹, és megszá-
    rad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre 
    vetik, és megégnek. 
  7 Ha én bennem maradtok, és az én be-
    szédeim bennetek maradnak, kérjetek, 
    a mit csak akartok, és meglesz az nék-
    tek. 
  8 Abban dics‹íttetik meg az én Atyám, 
    hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és le-
    gyetek nékem tanítványaim. 
  9 A miképen az Atya szeretett engem, 
    én is úgy szerettelek titeket: maradja-
    tok meg ebben az én szeretetemben. 
 10 Ha az én parancsolataimat megtart
    játok, megmaradtok az én szeretetem-
    
    ben; a miképen én megtartottam az én 
    Atyámnak parancsolatait, és megmara- 
    dok az ‹ szeretetében. 
 11 Ezeket beszéltem néktek, hogy 
    megmaradjon ti bennetek az én örömem 
    és a ti örömetek beteljék. 
 12 Ez az én parancsolatom, hogy sze-
    ressétek egymást, a miképen én szeret-
    telek titeket. 
 13 Nincsen senkiben nagyobb szeretet 
    annál, mintha valaki életét adja az ‹ ba- 
    rátaiért. 
 14 Ti az én barátaim vagytok, ha azo-
    kat cselekszitek, a miket én parancso-
    lok néktek. 
 15 Nem mondalak többé titeket szol-
    gáknak; mert a szolga nem tudja, mit 
    cselekszik az ‹ ura: titeket pedig bará-
    taimnak mondottalak; mert mindazt, 
    a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul 
    adtam néktek.
 16 Nem ti választottatok engem, hanem 
    én választottalak titeket, és én rendelte-
    lek titeket, hogy ti elmenjetek és gyü-
    mölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsö-
    tök megmaradjon: hogy akármit kértek 
    az Atyától az én nevemben, megadja 
    néktek. 
 17 Ezeket parancsolom néktek, hogy 
    egymást szeressétek. 
 18 Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok 
    meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nála-
    toknál. 
 19 Ha e világból volnátok, a világ sze-
    retné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem 
    vagytok e világból, hanem én választot-
    talak ki magamnak titeket e világból, 
    azért gyűlöl titeket a világ. 
 20 Emlékezzetek meg ama beszédek-
    r‹l, a melyeket én mondtam néktek. Nem 
    nagyobb a szolga az ‹ uránál. Ha en-
    gem üldöztek, titeket is üldöznek majd; 
    ha az én beszédemet megtartották, a tié-
    teket is megtartják majd. 
 21 De mindezt az én nevemért cselek-
    szik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, 
    a ki küldött engem. 
 22 Ha nem jöttem volna és nem be-
    széltem volna nékik, nem volna bűnök; 
    de most nincs mivel menteniök az ‹ bű-
    nöket. 
 23 A ki engem gyűlöl, gyűlöli az én 
    Atyámat is. 
 24 Ha ama cselekedeteket nem cse-
    lekedtem volna közöttük, a melyeket 
    senki más nem cselekedett, nem volna 
    bűnük; de most láttak is, gyűlöltek is, 
    mind engem, mind az én Atyámat. 

 25 De azért l‹n így, hogy beteljesed-
    jék a mondás, a mely megiratott az ‹ tör- 
    vényökben: Ok nélkűl gyűlöltek engem. 
 26 Mikor pedig elj‹ majd a Vígasztaló, 
    a kit én küldök néktek az Atyától, 
    az igazságnak Lelke, a ki az Atyától 
    származik, az tesz majd én rólam bizony-
    ságot. 
 27 De ti is bizonyságot tesztek; mert 
    kezdett‹l fogva én velem vagytok. 

    János 16 

    Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne 
    botránkozzatok. 
  2 A gyülekezetekb‹l kirekesztenek ti- 
    teket; s‹t jön id‹, hogy a ki öldököl ti- 
    teket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszte-
    letet cselekszik. 
  3 És ezeket azért cselekszik veletek, 
    mert nem ismerték meg az Atyát, sem 
    engem. 
  4 Ezeket pedig azért beszéltem nék-
    tek, hogy a mikor elj‹ az az id‹, meg- 
    emlékezzetek róluk, hogy én mondtam 
    néktek. De ezeket kezdett‹l fogva nem 
    mondottam néktek, mivelhogy veletek 
    valék. 
  5 Most pedig elmegyek ahhoz, a ki 
    küldött engem; és senki sem kérdezi 
    t‹lem közűletek: Hová mégy? 
  6 Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem 
    néktek, a szomorúság eltöltötte a szíve-
    teket. 
  7 De én az igazat mondom néktek: 
    Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert 
    ha el nem megyek, nem j‹ el hozzátok 
    a Vígasztaló; ha pedig elmegyek, elkül-
    döm azt ti hozzátok. 
  8 És az, mikor elj‹, megfeddi a vilá-
    got bűn, igazság és ítélet tekintetében: 
  9 Bűn tekintetében, hogy nem hisz-
    nek én bennem; 
 10 És igazság tekintetében, hogy én az 
    én Atyámhoz megyek, és többé nem lát-
    tok engem; 
 11 Ítélet tekintetében pedig, hogy e 
    világnak fejedelme megítéltetett. 
 12 Még sok mondani valóm van hoz-
    zátok, de most el nem hordozhatjá-
    tok. 
 13 De mikor elj‹ amaz, az igazságnak 
    Lelke, elvezérel majd titeket minden 
    igazságra. Mert nem ‹ magától szól, 
    
    hanem azokat szólja, a miket hall, és a 
    bekövetkezend‹ket megjelenti néktek. 
 14 Az engem dics‹ít majd, mert az 
    enyémb‹l vesz, és megjelenti néktek. 
 15 Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: 
    azért mondám, hogy az enyémb‹l vesz, 
    és megjelenti néktek. 
 16 Egy kevés id‹, és nem láttok 
    engem; és ismét egy kevés id‹, és meg-
    láttok majd engem: mert én az Atyához 
    megyek. 
 17 Mondának azért az ‹ tanítványai 
    közűl egymásnak: Mi az, a mit nékünk 
    mond: Egy kevés id‹, és nem láttok en-
    gem; és ismét egy kevés id‹, és meglát-
    tok majd engem; és: mert én az Atyá-
    hoz megyek? 
 18 Mondának azért: Mi az a kevés id‹, 
    a mir‹l szól? Nem tudjuk, mit mond. 
 19 Megérté azért Jézus, hogy ‹t akar-
    nák megkérdezni, és monda nékik: Arról 
    tudakozzátok-é egymást, hogy azt mon-
    dám: Egy kevés id‹, és nem láttok en-
    gem; és ismét egy kevés id‹, és meglát-
    tok majd engem? 
 20 Bizony, bizony mondom néktek, 
    hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pe-
    dig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti 
    szomorúságtok örömre fordul. 
 21 Az asszony mikor szűl, szomorú-
    ságban van, mert eljött az ‹ órája: de mi-
    kor megszűli az ‹ gyermekét, nem emlé-
    kezik többé a kínra az öröm miatt, hogy 
    ember született e világra. 
 22 Ti is azért most ugyan szomorúság-
    ban vagytok, de ismét meglátlak majd 
    titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki 
    el nem veszi t‹letek a ti örömeteket. 
 23 És azon a napon nem kérdeztek 
    majd engem semmir‹l. Bizony, bizony 
    mondom néktek, hogy a mit csak kérni 
    fogtok az Atyától az én nevemben, 
    megadja néktek. 
 24 Mostanáig semmit sem kértetek az 
    Atyától az én nevemben: kérjetek és 
    megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes 
    legyen. 
 25 Ezeket példázatokban mondottam 
    néktek; de elj‹ az id‹, mikor nem pél-
    dázatokban beszélek majd néktek, ha-
    nem nyiltan beszélek néktek az Atyáról. 
 26 Azon a napon az én nevemben kér-
    tek majd: és nem mondom néktek, hogy 
    én kérni fogom az Atyát ti érettetek; 
 27 Mert maga az Atya szeret titeket, 
    mivelhogy ti szerettetek engem, és el-
    hittétek, hogy én az Istent‹l jöttem ki. 

 28 Kijöttem az Atyától, és jöttem e 
    világba: ismét elhagyom e világot, és el-
    megyek az Atyához. 
 29 Mondának néki az ‹ tanítványai: 
    Ímé, most nyiltan beszélsz, és semmi 
    példázatot nem mondasz. 
 30 Most tudjuk, hogy te mindent tudsz,
    és nincs szükséged arra, hogy valaki 
    téged megkérdezzen: err‹l hiszszük, 
    hogy az Istent‹l jöttél ki. 
 31 Felele nékik Jézus: Most hiszitek? 
 32 Ímé elj‹ az óra, és immár eljött, 
    hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, 
    és engem egyedül hagyjatok; de nem 
    vagyok egyedül, mert az Atya velem 
    van. 
 33 Azért beszéltem ezeket néktek, 
    hogy békességetek legyen én bennem. 
    E világon nyomorúságtok lészen; de 
    bízzatok: én meggy‹ztem a világot. 

    János 17 

    Ezeket beszélte Jézus; és felemelé sze-
    meit az égre, és monda: Atyám, eljött 
    az óra; dics‹ítsd meg a te Fiadat, hogy 
    a te Fiad is dics‹ítsen téged: 
  2 A miként te hatalmat adtál néki 
    minden testen, hogy örök életet adjon 
    mindennek, a mit néki adtál. 
  3 Az pedig az örök élet, hogy meg-
    ismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, 
    és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. 
  4 Én dics‹ítettelek téged e földön: el- 
    végeztem a munkát, a melyet reám 
    bíztál, hogy végezzem azt. 
  5 És most te dics‹íts meg engem, 
    Atyám, te magadnál azzal a dics‹séggel, 
    a melylyel bírtam te nálad a világ létele 
    el‹tt. 
  6 Megjelentettem a te nevedet az em-
    bereknek, a kiket e világból nékem ad-
    tál: tiéid valának, és nékem adtak azo-
    kat; és a te beszédedet megtartották. 
  7 Most tudták meg, hogy mindaz te 
    t‹led van, a mit nékem adtál: 
  8 Mert ama beszédeket, a melyeket 
    nékem adtál, ‹ nékik adtam; és ‹k be-
    fogadták, és igazán megismerték, hogy 
    én t‹led jöttem ki, és elhitték, hogy 
    te küldtél engem. 
  9 Én ezekért könyörgök: nem a vilá-
    gért könyörgök, hanem azokért, a kiket 
    nékem adtál, mert a tiéid. 
 10 És az enyémek mind a tiéid, és a 
    
    tiéid az enyémek; és megdics‹íttetem 
    ‹ bennök. 
 11 És nem vagyok többé e világon, de 
    ‹k a világon vannak, én pedig te hozzád 
    megyek. Szent Atyám, tartsd meg ‹ket 
    a te nevedben, a kiket nékem adtál, 
    hogy egyek legyenek, mint mi! 
 12 Mikor velök valék a világon, én 
    megtartám ‹ket a te nevedben; a kiket 
    nékem adtál, meg‹rizém, és senki el nem 
    veszett közűlök, csak a veszedelemnek 
    fia, hogy az írás beteljesüljön. 
 13 Most pedig te hozzád megyek; és 
    ezeket beszélem a világon, hogy ‹k az 
    én örömemet teljesen bírják ‹ magok-
    ban. 
 14 Én a te ígédet nékik adtam; és a 
    világ gyűlölte ‹ket, mivelhogy nem e 
    világból valók, a mint hogy én sem e 
    világból vagyok. 
 15 Nem azt kérem, hogy vedd ki ‹ket 
    e világból, hanem hogy ‹rizd meg ‹ket 
    a gonosztól. 
 16 Nem e világból valók, a mint hogy 
    én sem e világból vagyok. 
 17 Szenteld meg ‹ket a te igazságod-
    dal: A te ígéd igazság. 
 18 A miképen te küldtél engem e vi-
    lágra, úgy küldtem én is ‹ket e világra; 
 19 És én ‹ érettök oda szentelem ma-
    gamat, hogy ‹k is megszenteltekké 
    legyenek az igazságban. 
 20 De nemcsak ‹ érettök könyörgök, 
    hanem azokért is, a kik az ‹ beszédökre 
    hisznek majd én bennem; 
 21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; 
    a mint te én bennem, Atyám, és én te 
    benned, hogy ‹k is egyek legyenek mi 
    bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te 
    küldtél engem. 
 22 És én azt a dics‹séget, a melyet 
    nékem adtál, ‹ nékik adtam, hogy egyek 
    legyenek, a miképen mi egy vagyunk: 
 23 Én ‹ bennök, és te én bennem; 
    hogy tökéletesen egygyé legyenek, és 
    hogy megismerje a világ, hogy te küld-
    tél engem, és szeretted ‹ket, a miként 
    engem szerettél. 
 24 Atyám, a kiket nékem adtál, aka-
    rom, hogy a hol én vagyok, azok is én 
    velem legyenek; hogy megláthassák az 
    én dics‹ségemet, a melyet nékem adtál: 
    mert szerettél engem e világ alapjának 
    felvettetése el‹tt. 
 25 Igazságos Atyám! És e világ nem 
    
    ismert téged, de én ismertelek téged; 
    és ezek megismerik, hogy te küldtél 
    engem; 
 26 És megismertettem ‹ velök a te 
    nevedet, és megismertetem; hogy az a 
    szeretet legyen ‹ bennök, a melylyel 
    engem szerettél, és én is ‹ bennök legyek.

    János 18 

    Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne 
    az ‹ tanítványaival együtt túl a Kedron 
    patakán, a hol egy kert vala, a melybe 
    bemenének ‹ és az ‹ tanítványai. 
  2 Ismeré pedig azt a helyet Júdás is, 
    a ki ‹t elárulja vala; mivelhogy gyakorta 
    ott gyűlt egybe Jézus az ‹ tanítványaival. 
  3 Júdás azért magához vevén a kato-
    nai csapatot, és a papi fejedelmekt‹l és 
    farizeusoktól szolgákat, oda méne fák-
    lyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. 
  4 Jézus azért tudván mindazt, a mi reá 
    következend‹ vala, el‹re méne, és mon-
    da azoknak: Kit kerestek? 
  5 Felelének néki: A názáreti Jézust. 
    Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt 
    pedig ‹ velök Júdás is, a ki elárulta ‹t.
  6 Mikor azért azt mondá nékik, hogy: 
    Én vagyok; hátra vonulának és földre 
    esének. 
  7 Ismét megkérdezé azért ‹ket: Kit 
    kerestek? És azok mondának: A názá-
    reti Jézust. 
  8 Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy 
    én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, 
    ezeket bocsássátok el; 
  9 Hogy beteljesüljön a beszéd, a me-
    lyet mondott: Azok közűl, a kiket né-
    kem adtál, senkit sem vesztettem el. 
 10 Simon Péter pedig, a kinek szab-
    lyája vala, kirántá azt, és megüté a f‹-
    pap szolgáját, és levágá annak jobb fü-
    lét. A szolga neve pedig Málkus vala. 
 11 Monda azért Jézus Péternek: Tedd 
    hüvelyébe a te szablyádat; avagy nem 
    kell-é kiinnom a pohárt, a melyet az 
    Atya adott nékem? 
 12 A csapat azért és az ezredes és a 
    zsidók szolgái megfogák Jézust, és 
    megkötözék ‹t, 
 13 És vivék ‹t el‹ször Annáshoz; mert 
    ipa vala ez Kajafásnak, a ki abban az 
    esztend‹ben f‹pap vala. 

 14 Kajafás pedig az vala, a ki taná-
    csolta vala a zsidóknak, hogy jobb, hogy 
    egy ember veszszen el a népért. 
 15 Simon Péter pedig, és egy másik 
    tanítvány követi vala Jézust. Ez a tanít-
    vány pedig ismer‹s vala a f‹pappal, és 
    beméne Jézussal együtt a f‹pap udva-
    rába, 
 16 Péter pedig kívűl áll vala az ajtó-
    nál. Kiméne azért ama másik tanítvány, 
    a ki a f‹pappal ismer‹s vala, és szóla az 
    ajtó‹rz‹nek, és bevivé Pétert. 
 17 Szóla azért Péterhez az ajtó‹rz‹ 
    leány: Nemde, te is ez ember tanítványai 
    közűl való vagy? Monda ‹: Nem vagyok. 
 18 A szolgák pedig és a poroszlók ott 
    állnak vala, szítván a tüzet, mivelhogy 
    hűvös vala, és melegszenek vala. Ott áll 
    vala pedig Péter is ‹ velök együtt, és 
    melegszik vala. 
 19 A f‹pap azért kérdezé Jézust az ‹ 
    tanítványai fel‹l, és az ‹ tudománya fel‹l. 
 20 Felele néki Jézus: Én nyilván szó-
    lottam a világnak; én mindenkor taní-
    tottam a zsinagógában és a templomban, 
    a hol a zsidók mindenünnen összegyüle-
    keznek; és titkon semmit sem szólottam. 
 21 Mit kérdesz engem? Kérdezd azo-
    kat, a kik hallották, mit szóltam nékik: 
    ímé ‹k tudják, a miket nékik szólottam. 
 22 Mikor pedig ‹ ezeket mondja vala, 
    egy a poroszlók közűl, a ki ott áll vala, 
    arczul üté Jézust, mondván: Így felelsz-é 
    a f‹papnak? 
 23 Felele néki Jézus: Ha gonoszul 
    szóltam, tégy bizonyságot a gonoszság-
    ról; ha pedig jól, miért versz engem? 
 24 Elküldé ‹t Annás megkötözve Ka-
    jafáshoz, a f‹paphoz. 
 25 Simon Péter pedig ott áll vala és 
    melegszik vala. Mondának azért néki: 
    Nemde, te is ennek a tanítványai közűl 
    való vagy? Megtagadá ‹, és monda: Nem 
    vagyok. 
 26 Monda egy a f‹pap szolgái közűl, 
    rokona annak, a kinek a fülét Péter le-
    vágta: Nem láttalak-e én téged ‹ vele 
    együtt a kertben? 
 27 Ismét megtagadá azért Péter; és a 
    kakas azonnal megszólala. 
 28 Vivék azért Jézust Kajafástól a 
    törvényházba. Vala pedig reggel. És 
    ‹k nem menének be a törvényházba, 
    hogy meg ne fert‹ztessenek, hanem 
    hogy megehessék a husvétibárányt. 

 29 Kiméne azért Pilátus ‹ hozzájok, 
    és monda: Micsoda vádat hoztok fel ez 
    ember ellen? 
 30 Felelének és mondának néki: Ha 
    gonosztev‹ nem volna ez, nem adtuk 
    volna ‹t a te kezedbe. 
 31 Monda azért nékik Pilátus: Vigyé-
    tek el ‹t ti, és ítéljétek meg ‹t a ti tör- 
    vényeitek szerint. Mondának azért néki 
    a zsidók: Nékünk senkit sem szabad 
    megölnünk; 
 32 Hogy beteljesedjék a Jézus szava, 
    a melyet monda, a mikor jelenti vala, 
    hogy milyen halállal kell majd meg-
    halnia. 
 33 Ismét beméne azért Pilátus a tör-
    vényházba, és szólítja vala Jézust, és 
    monda néki: Te vagy a Zsidók királya? 
 34 Felele néki Jézus: Magadtól mon-
    dod-é te ezt, vagy mások beszélték né-
    ked én fel‹lem? 
 35 Felele Pilátus: Avagy zsidó va-
    gyok-e én? A te néped és a papifejedel-
    mek adtak téged az én kezembe: mit 
    cselekedtél? 
 36 Felele Jézus: Az én országom nem 
    e világból való. Ha e világból való volna 
    az én országom, az én szolgáim vitézked-
    nének, hogy át ne adassam a zsidóknak. 
    Ámde az én országom nem innen való. 
 37 Monda azért néki Pilátus: Király 
    vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: 
    Te mondod, hogy én király vagyok. Én 
    azért születtem, és azért jöttem e világra, 
    hogy bizonyságot tegyek az igazságról. 
    Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat 
    az én szómra. 
 38 Monda néki Pilátus: Micsoda az 
    igazság? És a mint ezt mondá, újra ki-
    méne a zsidókhoz, és monda nékik: Én 
    nem találok benne semmi bűnt. 
 39 Szokás pedig az nálatok, hogy 
    elbocsássak néktek egyet a husvétünne-
    pen: akarjátok-é azért, hogy elbocsás-
    sam néktek a zsidók királyát? 
 40 Kiáltának azért viszont mindnyájan, 
    mondván: Nem ezt, hanem Barabbást. 
    Ez a Barabbás pedig tolvaj vala.
    
    János 19 

    Akkor azért el‹fogá Pilátus Jézust, és 
    megostoroztatá. 
  2 És a vitézek tövisb‹l koronát fonván, a 
    fejére tevék, és bíbor köntöst adának reá,
     
  3 És mondának: Üdvöz légy zsidók 
    királya! És arczul csapdossák vala ‹t. 
  4 Majd ismét kiméne Pilátus, és monda 
    nékik: Ímé kihozom ‹t néktek, hogy 
    értsétek meg, hogy nem találok benne 
    semmi bűnt. 
  5 Kiméne azért Jézus a tövis koronát 
    és a bíbor köntöst viselve. És monda 
    nékik Pilátus: Ímhol az ember! 
  6 Mikor azért látják vala ‹t a papi-
    fejedelmek és a szolgák, kiáltozának, 
    mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg! 
    Monda nékik Pilátus: Vigyétek el ‹t ti 
    és feszítsétek meg, mert én nem találok 
    bűnt ‹ benne. 
  7 Felelének néki a zsidók: Nékünk 
    törvényünk van, és a mi törvényünk 
    szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten 
    fiává tette magát. 
  8 Mikor pedig ezt a beszédet hallotta 
    Pilátus, még inkább megrémül vala; 
  9 És ismét beméne a törvényházba, és 
    szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? 
    De Jézus nem felelt néki. 
 10 Monda azért néki Pilátus: Nékem 
    nem szólsz-é? Nem tudod-é, hogy hatal-
    mam van arra, hogy megfeszítselek, és 
    hatalmam van arra, hogy szabadon bo-
    csássalak? 
 11 Felele Jézus: Semmi hatalmad sem 
    volna rajtam, ha felülr‹l nem adatott 
    volna néked: nagyobb bűne van azért 
    annak, a ki a te kezedbe adott engem. 
 12 Ett‹l fogva igyekszik vala Pilátus 
    ‹t szabadon bocsátani; de a zsidók kiál-
    tozának, mondván: Ha ezt szabadon bo-
    csátod, nem vagy a császár barátja: 
    valaki magát királylyá teszi, ellene mond 
    a császárnak! 
 13 Pilátus azért, a mikor hallja vala e 
    beszédet, kihozá Jézust, és űle a tör-
    vénytev‹ székbe azon a helyen, a melyet 
    K‹padolatnak hívtak, zsidóul pedig Gab- 
    bathának. 
 14 Vala pedig a husvét péntekje; és 
    mintegy hat óra. És monda a zsidóknak: 
    Ímhol a ti királyotok! 
 15 Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd 
    el, vidd el, feszítsd meg ‹t! Monda né-
    kik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem 
    meg? Felelének a papifejedelmek: Nem 
    királyunk van, hanem császárunk! 
 16 Akkor azért nékik adá ‹t, hogy 
    megfeszíttessék. Átvevék azért Jézust 
    és elvivék. 
 17 És emelvén az ‹ keresztfáját, méne 
    az úgynevezett Koponya helyére, a me-
    lyet héberül Golgothának hívnak: 
 18 A hol megfeszíték ‹t, és ‹ vele más 
    
    kett‹t, egyfel‹l és másfel‹l, középen 
    pedig Jézust. 
 19 Pilátus pedig czímet is íra, és fel-
    tevé a keresztfára. Ez vala pedig az 
    írás: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK 
    KIRÁLYA.
 20 Sokan olvasák azért e czímet a zsi-
    dók közűl; mivelhogy közel vala a vá-
    roshoz az a hely, a hol Jézus megfeszít-
    tetett vala: és héberül, görögül és latinul 
    vala az írva. 
 21 Mondának azért Pilátusnak a zsidók 
    papifejedelmei: Ne írd: A zsidók kirá-
    lya; hanem a hogy ‹ mondotta: A zsidók 
    királya vagyok. 
 22 Felele Pilátus: A mit megírtam, 
    megírtam. 
 23 A vitézek azért, mikor megfeszí- 
    tették Jézust, vevék az ‹ ruháit, és négy 
    részre oszták, egy részt mindenik vi-
    téznek, és a köntösét. A köntös pedig 
    varrástalan vala, felülr‹l mindvégig szö-
    vött. 
 24 Mondának azért egymásnak: Ezt 
    ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot 
    reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az 
    írás, a mely ezt mondja: Megosztoztak 
    ruháimon, és a köntösömre sorsot vetet-
    tek. A vitézek tehát ezeket művelék. 
 25 A Jézus keresztje alatt pedig ott 
    állottak vala az ‹ anyja, és az ‹ anyjá-
    nak n‹testvére; Mária, a Kleopás felesége, 
    és Mária Magdaléna.
 26 Jézus azért, mikor látja vala, hogy 
    ott áll az ‹ anyja és az a tanítvány, a kit 
    szeret vala, monda az ‹ anyjának: Asz- 
    szony, ímhol a te fiad! 
 27 Azután monda a tanítványnak: Ím-
    hol a te anyád! És ett‹l az órától magá-
    hoz fogadá azt az a tanítvány. 
 28 Ezután tudván Jézus, hogy immár 
    minden elvégeztetett, hogy beteljesed-
    jék az írás, monda: Szomjúhozom. 
 29 Vala pedig ott egy eczettel teli 
    edény. Azok azért szivacsot töltvén meg 
    eczettel, és izsópra tévén azt, oda vivék 
    az ‹ szájához. 
 30 Mikor azért elvette Jézus az ecze-
    tet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván 
    fejét, kibocsátá lelkét. 
 31 A zsidók pedig, hogy a testek szom-
    baton át a keresztfán ne maradjanak, 
    miután péntek vala, (mert annak a szom-
    batnak napja nagy nap vala), kérék Pi-
    látust, hogy törjék meg azoknak láb-
    szárait és vegyék le ‹ket. 

 32 Eljövének azért a vitézek, és meg-
    törék az els‹nek lábszárait és a másikét 
    is, a ki ‹ vele együtt feszíttetett meg; 
 33 Mikor pedig Jézushoz érének és 
    látják vala, hogy ‹ már halott, nem tö-
    rék meg az ‹ lábszárait; 
 34 Hanem egy a vitézek közűl dárdá-
    val döfé meg az ‹ oldalát, és azonnal 
    vér és víz jöve ki abból. 
 35 És a ki látta, bizonyságot tett, és 
    igaz az ‹ tanúbizonysága; és az tudja, 
    hogy ‹ igazat mond, hogy ti is higyjetek. 
 36 Mert azért lettek ezek, hogy betel-
    jesedjék az írás: Az ‹ csontja meg ne 
    törettessék. 
 37 Másutt ismét így szól az írás: Néz-
    nek majd arra, a kit általszegeztek. 
 38 Ezek után pedig kéré Pilátust az 
    arimathiai József (a ki a Jézus tanítvá-
    nya vala, de csak titokban, a zsidóktól 
    való félelem miatt), hogy levehesse a 
    Jézus testét. És megengedé Pilátus. El-
    méne azért és levevé a Jézus testét. 
 39 Eljöve pedig Nikodémus is (a ki 
    éjszaka ment vala el‹ször Jézushoz), 
    hozván mirhából és áloéból való kene-
    tet, mintegy száz fontot. 
 40 Vevék azért a Jézus testét, és be-
    göngyölgeték azt leped‹kbe illatos sze-
    rekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás 
    temetni. 
 41 Azon a helyen pedig, a hol meg-
    feszítteték, vala egy kert, és a kertben 
    egy új sír, a melybe még senki sem 
    helyheztetett vala. 
 42 A zsidók péntekje miatt azért, 
    mivelhogy az a sír közel vala, abba 
    helyhezteték Jézust. 

    János 20 

    A hétnek els‹ napján pedig jó reggel, 
    a mikor még sötétes vala, oda méne 
    Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy 
    elvétetett a k‹ a sírról. 
  2 Futa azért és méne Simon Péterhez 
    és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus 
    szeret vala, és monda nékik: Elvitték az 
    Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tet-
    ték ‹t. 
  3 Kiméne azért Péter és a másik ta-
    nítvány, és menének a sírhoz. 
  4 Együtt futnak vala pedig mindket-
    
    ten; de ama másik tanítvány hamar meg-
    el‹zé Pétert, és el‹bb juta a sírhoz; 
  5 És lehajolván, látá, hogy ott vannak a 
    leped‹k; mindazáltal nem megy vala be. 
  6 Megjöve azután Simon Péter is nyom-
    ban utána, és beméne a sírba; és látá, 
    hogy a leped‹k ott vannak. 
  7 És a keszken‹, a mely az ‹ fején 
    volt, nem együtt van a leped‹kkel, hanem 
    külön összegöngyölítve egy helyen. 
  8 Akkor aztán beméne a másik tanít-
    vány is, a ki el‹ször jutott a sírhoz, és 
    lát és hisz vala. 
  9 Mert nem tudják vala még az írást, 
    hogy fel kell támadnia a halálból. 
 10 Visszamenének azért a tanítványok 
    az övéikhez. 
 11 Mária pedig künn áll vala a sírnál 
    sírva. A míg azonban siránkozék, behajol 
    vala a sírba; 
 12 És láta két angyalt fehér ruhában 
    ülni, egyiket fejt‹l, másikat lábtól, a hol 
    a Jézus teste feküdt vala. 
 13 És mondának azok néki: Asszony, 
    mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az 
    én Uramat, és nem tudom, hová tették ‹t. 
 14 És mikor ezeket mondotta, hátra 
    fordula, és látá Jézust ott állani, és nem 
    tudja vala, hogy Jézus az. 
 15 Monda néki Jézus: Asszony, mit 
    sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondol-
    ván, hogy a kertész az, monda néki: 
    Uram, ha te vitted el ‹t, mondd meg 
    nékem, hová tetted ‹t, és én elviszem ‹t. 
 16 Monda néki Jézus: Mária! Az meg-
    fordulván, monda néki: Rabbóni! a mi 
    azt teszi: Mester! 
 17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; 
    mert nem mentem még fel az én Atyám-
    hoz: hanem menj az én atyámfiaihoz és 
    mondd nékik: Felmegyek az én Atyám-
    hoz és a ti Atyátokhoz, és az én Iste- 
    nemhez és a ti Istenetekhez. 
 18 Elméne Mária Magdaléna, hirdet-
    vén a tanítványoknak, hogy látta az 
    Urat, és hogy ezeket mondotta néki. 
 19 Mikor azért estve vala, azon a na-
    pon, a hétnek els‹ napján, és mikor az 
    ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek 
    vala a tanítványok, a zsidóktól való fé-
    lelem miatt, eljöve Jézus és megálla 
    a középen, és monda nékik: Békesség 
    néktek! 
 20 És ezt mondván, megmutatá nékik 
    a kezeit és az oldalát. Örvendezének 
    azért a tanítványok, hogy látják vala az 
    Urat. 

 21 Ismét monda azért nékik Jézus: 
    Békesség néktek! A miként engem 
    küldött vala az Atya, én is akképen kül-
    delek titeket. 
 22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, 
    és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: 
 23 A kiknek bűneit megbocsátjátok,
    megbocsáttatnak azoknak; a kikéit meg- 
    tartjátok, megtartatnak. 
 24 Tamás pedig, egy a tizenkett‹ kö-
    zűl, a kit Kett‹snek hívtak, nem vala ‹ 
    velök, a mikor eljött vala Jézus. 
 25 Mondának azért néki a többi tanít-
    ványok: Láttuk az Urat. Š pedig monda 
    nékik: Ha nem látom az ‹ kezein a sze-
    gek helyeit, és be nem bocsátom ujjai-
    mat a szegek helyébe, és az én kezemet 
    be nem bocsátom az ‹ oldalába, semmi-
    képen el nem hiszem. 
 26 És nyolcz nap mulva ismét benn 
    valának az ‹ tanítványai, Tamás is ‹ 
    velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne 
    Jézus, és megálla a középen és monda: 
    Békesség néktek! 
 27 Azután monda Tamásnak: Hozd ide 
    a te ujjadat, és nézd meg az én kezei-
    met; és hozd ide a te kezedet, és bo-
    csássad az én oldalamba: és ne légy 
    hitetlen, hanem hív‹. 
 28 És felele Tamás és monda néki: Én 
    Uram és én Istenem! 
 29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál 
    engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik 
    nem látnak és hisznek. 
 30 Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus 
    az ‹ tanítványai el‹tt, a melyek nincse-
    nek megírva ebben a könyvben; 
 31 Ezek pedig azért irattak meg, hogy 
    higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Is- 
    tennek fia, és hogy ezt hívén, életetek 
    legyen az ‹ nevében.

    János 21 

    Ezek után ismét megjelentette magát 
    Jézus a tanítványoknak a Tibériás ten-
    gerénél; megjelentette pedig ekképen; 
  2 Együtt valának Simon Péter, és Ta-
    más a kit Kett‹snek hivtak, és Nátánáel, 
    a galileai Kánából való, és a Zebedeus 
    fiai, és más kett‹ is az ‹ tanítványai 
    közűl. 
  3 Monda nékik Simon Péter: Elmegyek 
    halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi 
    is te veled. Elmenének és azonnal a ha-
    jóba szállának; és azon az éjszakán nem 
    fogtak semmit. 

  4 Mikor pedig immár reggeledék, meg-
    álla Jézus a parton; a tanítványok azon-
    ban nem ismerék meg, hogy Jézus van ott. 
  5 Monda azért nékik Jézus: Fiaim! 
    Van-é valami ennivalótok? Felelének 
    néki: Nincsen! 
  6 Š pedig monda nékik: Vessétek a 
    hálót a hajónak jobb oldala fel‹l, és 
    találtok. Oda veték azért, és kivonni már 
    nem bírták azt a halaknak sokasága 
    miatt. 
  7 Szóla azért az a tanítvány, a kit Jé-
    zus szeret vala, Péternek: Az Úr van 
    ott! Simon Péter azért, a mikor hallja 
    vala, hogy ott van az Úr, magára vevé 
    az ingét (mert mezítelen vala), és beveté 
    magát a tengerbe. 
  8 A többi tanítványok pedig a hajón 
    menének (mert nem messze valának a 
    parttól, hanem mintegy kétszáz sing-
    nyire), és vonszszák vala a hálót a ha-
    lakkal. 
  9 Mikor azért a partra szállának, lát-
    ják, hogy parázs van ott, és azon felűl 
    hal és kenyér. 
 10 Monda nékik Jézus: Hozzatok a 
    halakból, a melyeket most fogtatok. 
 11 Felszálla Simon Péter, és kivoná a 
    hálót a partra, a mely telve volt nagy 
    halakkal, százötvenhárommal; és noha 
    ennyi vala, nem szakadozik vala a háló. 
 12 Monda nékik Jézus: Jertek, ebé-
    deljetek. A tanítványok közűl pedig 
    senki sem meri vala t‹le megkérdezni: 
    Ki vagy te? mivelhogy tudják vala, hogy 
    az Úr ‹. 
 13 Oda méne azért Jézus, és vevé a 
    kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen 
    a halat is. 
 14 Ezzel már harmadszor jelent meg 
    Jézus az ‹ tanítványainak, minekutána 
    feltámadt a halálból. 
 15 Mikor aztán megebédelének, monda 
    Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának 
    fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél? 
    Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy 
    szeretlek téged! Monda néki: Legeltesd 
    az én bárányaimat! 

 16 Monda néki ismét másodszor is: 
    Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? 
    Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy 
    én szeretlek téged. Monda néki: Šrizd 
    az én juhaimat! 
 17 Monda néki harmadszor is: Simon, 
    Jónának fia, szeretsz-é engem? Meg-
    szomorodék Péter, hogy harmadszor is 
    mondotta vala néki: Szeretsz-é engem? 
    És monda néki: Uram, te mindent tudsz; 
    te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda 
    néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat! 
 18 Bizony, bizony mondom néked, 
    a mikor ifjabb valál, felövezéd magadat, 
    és oda mégy vala, a hova akarád; mikor 
    pedig megöregszel, kinyújtod a te keze-
    det és más övez fel téged, és oda visz, 
    a hová nem akarod. 
 19 Ezt pedig azért mondá, hogy je-
    lentse, milyen halállal dics‹íti majd meg 
    az Istent. És ezt mondván, szóla néki: 
    Kövess engem! 
 20 Péter pedig megfordulván, látja, 
    hogy követi az a tanítvány, a kit szeret 
    vala Jézus, a ki nyugodott is ama va-
    csora közben az ‹ kebelén és mondá: 
    Uram! ki az, a ki elárul téged? 
 21 Ezt látván Péter, monda Jézusnak: 
    Uram, ez pedig mint lészen? 
 22 Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy 
    ‹ megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd 
    hozzá? Te kövess engem! 
 23 Kiméne azért e beszéd az atyafiak 
    közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: 
    pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem 
    hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez 
    megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd 
    hozzá? 
 24 Ez az a tanítvány, a ki bizonysá-
    got tesz ezekr‹l, és a ki megírta ezeket; 
    és tudjuk, hogy az ‹ bizonyságtétele 
    igaz. 
 25 De van sok egyéb is, a miket Jé-
    zus cselekedett vala, a melyek, ha egyen-
    ként megiratnának, azt vélem, hogy maga 
    a világ sem foghatná be a könyveket, 
    a melyeket írnának. Ámen.